PUF '35 a Budapest Parkban

Számos vendégfellépő közreműködésével ünnepli 35. születésnapját a Pál Utcai Fiúk (PUF) augusztus 11-én, szombaton a Budapest Parkban.A Pál Utcai Fiúk az elmúlt három és fél évtizedben megannyi felállásban szólalt meg a kis kluboktól a legnagyobb fesztiválok nagyszínpadáig. Magyarország egyik legkedveltebb alterzenekarává vált, nevéhez olyan slágerek köthetőek, mint A bál, a Csak úgy csinál, a Hajsza, a Félek, A háború vége vagy a Fiatal lányok.

    
A szombati jubileumi koncerten számos vendégzenész működik közre: Beck Zoli énekes-gitáros (30Y), Dióssy Ákos billentyűs (Kispál és a Borz), a Color Quartet vonósnégyes, valamint két fúvós, Szűcs Krisztián Qka és Albert Zoltán - közölték a szervezők az MTI-vel. A PUF Szigetszentmiklósról indult, a tagok ugyanabba az általános iskolába jártak. Az első koncertet 1983 augusztusában adták a kisvárosban. "Szó szerint egy igazi garázszenekar voltunk. Egyikünk sem tudott zenélni, gyakorlatilag kézfeltartással választottunk hangszert. Én jelentettem a kivételt, mert már volt egy gitárom. Érdekes, hogy az akkori felállás több mint tíz éven át változatlan maradt" - mondta korábban Leskovics Gábor, a PUF frontembere az MTI-nek.
    

Indulásuk nagyjából egybeesett az Európa Kiadóéval, a Kontroll Csoportéval és más alternatív csapatokéval, és a kapcsolódó koncertélmények tudatosították bennük: nem az számít, tud-e valaki zenélni, hanem az, hogy saját magát adja, próbáljon izgalmas lenni, más, mint a többi. Házilag készült demófelvételeik másolt kazettákon terjedtek az egész országban, így 1987-re szép lassan megismerték és sokan megszerették a PUF gitárközpontú, gyors, többnyire a szerelemmel foglalkozó, keményen fogalmazó dalait.
    

A zenekar éppen a rendszerváltásra érett be, és 1990-ben egy újonnan alakuló kiadónál meg is jelent a Ha jön az álom. Ezt több éven át újabbak követték: jött A bál (1991), A nagy rohanás (1992), a Szerelemharc (1993), a Szajhák és partizánok (1994), majd a Ha jön az élet... (2000). A legutóbbi stúdiólemez, a Legelő tíz évvel ezelőtt, 2008-ban jött ki.
    

A zenekarban az alapító tagok közül napjainkra Leskovics Gábor mellett már csak Potondi Anikó énekesnő maradt. A PUF-ban Molnár Balázs gitározik, Farkas Zoltán dobol, a basszusgitáros pedig Varga Laca.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Ismerd meg Kömlő fiatal tehetségeinek első munkáját!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

A nemrég bemutatott dokumentumfilm hatására egyre többen kérnek bocsánatot az énekesnőtől.

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

Teljesen tönkreteheti a zenész karrierjét a legújabb botrány.

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Sztárpárok, akik videóklip forgatásán találkoztak.

Michael Jackson fehér akart lenni?

Michael Jackson fehér akart lenni?

A legelképesztőbb összeesküvés-elméletek, amelyek a popkirállyal kapcsolatban láttak napvilágot.

http://ujhazak.com