Quimby-koncertek hat zenekarral

Family Tugedör címmel különleges turnét tart tavasszal a Quimby. Az örömzenés esteken a hattagú együttes mellett a tagok Quimby melletti formációi is színpadra lépnek, így A Kutya Vacsorája, az Aranyakkord, a Kárpáti Dódi Priváti Project, a Marlboro Man és a Szilárd.A "családi busz" február 23-án Rácalmásra indul először, utána Békéscsabán, Debrecenben és Szombathelyen is megáll, a turné záróállomása pedig Budapesten lesz, ahol a Barba Negrában adnak koncertet két egymást követő napon, március 29-én és 30-án - közölték a szervezők az MTI-vel.

    
Mint írták, a Family Tugedörben a külön formációk nemcsak egymás után játszanak, hanem a zenészek feltűnhetnek egymás projektjeiben is. Hat zenekar és huszonhárom zenész látható és hallható a turné állomásain. A kétórás koncerteken műsort ad Gerdesits Ferenc dobosnak a Quimbyvel csaknem egyidős rockzenekara, a Marlboro Man, a billentyűs Balanyi Szilárd saját neve alatt futó produkciója énekesnőkkel (Galambos Dorina, Kiss Flóra, Schoblocher Barbara) kiegészülve, a trombitás Kárpáti Dódi Priváti Projectje, míg A Kutya Vacsorájában az ütőhangszeres-énekes Varga Livius és Gerdesits muzsikál a Quimbyből.


A legfrissebb projekt az Aranyakkord, amely Kiss Tibi (gitár, ének) és Vastag Gábor "dalkeltetője", de Mikuli Ferenc basszusgitáros is meglepetéssel készül a közös családi koncertre. A Quimby Family Tugedör elnevezése 2006-ig nyúlik vissza, akkor a csapat válogatásalbumát ezzel a címmel jelentette meg. Az 1991-ben alakult Quimby eddig tizenhét lemezt készített, a legutóbbi, a Jónás jelenései 2016-ban jelent meg.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Ismerd meg Kömlő fiatal tehetségeinek első munkáját!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

A nemrég bemutatott dokumentumfilm hatására egyre többen kérnek bocsánatot az énekesnőtől.

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

Teljesen tönkreteheti a zenész karrierjét a legújabb botrány.

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Sztárpárok, akik videóklip forgatásán találkoztak.

Michael Jackson fehér akart lenni?

Michael Jackson fehér akart lenni?

A legelképesztőbb összeesküvés-elméletek, amelyek a popkirállyal kapcsolatban láttak napvilágot.

http://ujhazak.com