Reggae a Budapest Parkban: Alborosie és Skatalites augusztusban

A reggae műfaj két sztárelőadója, az olasz születésű Alborosie, valamint a legendás jamaikai csapat, a Skatalites is fellép augusztus 22-én a Budapest Parkban - jelentették be a szervezők.Alberto D'Ascola, azaz Alborosie 15 éves korában, 1992-ben csatlakozott a Reggae National Tickets elnevezésű reggae zenekarhoz, amely komoly sikereket ért el a kilencvenes években Olaszországban.

    
A gitáron, basszusgitáron, dobokon és billentyűs hangszereken egyaránt játszó multiinstrumentalista zenész 2000-ben úgy döntött, szólóban próbál szerencsét. Jamaicába költözött, ahol testközelből szívhatta magába a rasztafári kultúrát. Kezdetben barátja, John Baker (Island Records) stúdiójában dolgozott hangmérnökként és producerként olyan előadók mellett, mint a Manu Chao, Gentleman, Ky-Mani Marley vagy Wyclef.
   

Első önálló lemeze Soul Pirate címmel 2008-ban jelent meg, ezt azóta tizenhárom másik követte, a legutóbbi tavaly nyáron jött ki Freedom in Dub címmel. 2011-ben a MOBO Awardson a legjobb reggae előadónak választották. Első budapesti koncertjén elhangzanak nagy slágerei, köztük a Rastafari Anthem, a Kingston Town és a Call Up Jah.
    

Alborosie előtt az 1964 óta aktív jamaicai Skatalites melegít be augusztus 22-én a Budapest Parkban. A csapat már többször járt Magyarországon, fellépett a Sziget fesztivál világzenei színpadán is. A Skatalites nagy szerepet játszott a ska zene elterjedésében, olyan előadókkal játszottak együtt, mint a Toots and The Maytals, Prince Buster vagy a Wailers, amelyben Bob Marley, Peter Tosh és Bunny Wailer is zenélt.
    

A Skatalites első lemeze 1964-ben a Ska Authentic volt, a legutóbbi 2016-ban a Platunum Ska. Olyan sikereik voltak, mint a Guns of Navarone vagy a Chinatown. A zenekar két alapító tagja, Doreen Shaffer énekes és Lester Sterling szaxofonos ma is szerepel a Skataklitesban, amelyben a több mint öt évtized során több mint harmincan megfordultak.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Ismerd meg Kömlő fiatal tehetségeinek első munkáját!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

A nemrég bemutatott dokumentumfilm hatására egyre többen kérnek bocsánatot az énekesnőtől.

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

Teljesen tönkreteheti a zenész karrierjét a legújabb botrány.

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Sztárpárok, akik videóklip forgatásán találkoztak.

Michael Jackson fehér akart lenni?

Michael Jackson fehér akart lenni?

A legelképesztőbb összeesküvés-elméletek, amelyek a popkirállyal kapcsolatban láttak napvilágot.

http://ujhazak.com