Saját slágerlistával jelentkezik a brit uralkodó

Kedvenc zeneműveiből összeállított saját nyilvános slágerlistával jelentkezik a jövő héten a brit uralkodó.A 76 esztendős III. Károly király válogatása hétfő reggeltől lesz elérhető az Apple Music 1 online zenerádión. A Buckingham-palota és az Apple által pénteken nyilvánosságra hozott beharangozó videóban Károly személyesen jelentette be az új programot.

Az uralkodó - akinek íróasztalán egy régies stílusú, "On Air" (Adásban) feliratú jelzőlámpa is látszik - a videófelvételen elmondja: a zene meghatározó szerepet töltött be egész életében.

A zenének megvan az a figyelemreméltó tulajdonsága, hogy segítségével örömteli emlékek idézhetők fel, szomorúsággal teli időkben vigaszt nyújt, emellett távoli tájakra is elkalauzolja a hallgatót - hangsúlyozza III.

Károly, hozzátéve, hogy olyan zeneszámokat kíván megosztani a nyilvánossággal, amelyek örömforrásként szolgálnak számára.

A King's Music Room (A király zeneszobája) névvel induló program felvezető videójának zenei aláfestéseként a Buckingham-palota őrségváltási parádéihoz zenét szolgáltató katonazenekar a Could You Be Loved című Bob Marley-számot játssza a palota parkjában.

Az uralkodó által összeállított teljes slágerlistát hétfőn, a program indulásával egy időben hozzák nyilvánosságra, de az Apple Music előzetes pénteki tájékoztatása szerint a listán olyan egykori és kortárs sztárok dalai szerepelnek majd, mint Bob Marley, Kylie Minogue, Grace Jones, Davido és Raye. A The King's Music Room premierje hétfőn, közép-európai idő szerint reggel hét órakor lesz hallható az Apple Music 1 ingyenesen hozzáférhető online platformján.

III. Károly király hangsúlyozza a felvezetőben, hogy a premiert a Nemzetközösség napja, a hétfőn esedékes Commonwealth Day idejére tették, mert ez "érdekes, innovatív módja" az egész világra kiterjedő szervezet méltatásának.

A jórészt egykori brit gyarmatok alkotta Nemzetközösség jelenlegi 56 tagállama közül - az Egyesült Királysággal együtt - tizenötnek III. Károly király az alkotmányosan elismert államfője, köztük olyan parányoknak, mint Tuvalu, és olyan földrésznyi kiterjedésű országoknak, mint Kanada és Ausztrália.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NMHH: a világsztárok sem bírtak hazánk legnépszerűbb énekeseivel 2024-ben

NMHH: a világsztárok sem bírtak hazánk legnépszerűbb énekeseivel 2024-ben

Csupán öt külföldi előadó fért fel a magyarok húszas Spotify-toplistájára, míg a YouTube-on egyetlen világsztár sem került be az ország legkedveltebb énekesei közé.

Ne dobd ki a régi magnókazettákat, mert aranyat érhetnek!

Ne dobd ki a régi magnókazettákat, mert aranyat érhetnek!

Sok pénzt hajlandóak fizetni a gyűjtők egy-egy ritka darabért.

Jótékony rendőrök a leukémiás gyermekekért

Jótékony rendőrök a leukémiás gyermekekért

Örömzenére készül a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kórusa, amely a Broadway Stars Company művészeinek és a Magyar Rendőrség Zenekarának társaságában lép fel az Erzsébetligeti Színházban február 28-án 19:00-kor.

A rendőr, aki dallal hódított

A rendőr, aki dallal hódított

A zene és a hivatás harmóniája: Antóni Benjamin őrmester egyenruhájával és énekhangjával is felhívja magára a figyelmet.

Beperelte az iskolai zaklatója Eminemet

Beperelte az iskolai zaklatója Eminemet

Érdekességek, amiket talán még nem tudsz az amerikai rapperről.

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

http://ujhazak.com