Sárospatakon rendezik meg az első Kárpát-medencei Tárogatóversenyt
A Nemzeti Tárogatóintézet Alapítvány II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulója alkalmából hívja életre a Kárpát-medencei Tárogatóversenyt Sárospatakon, hogy a hungarikumként tisztelt hangszer legkiválóbb megszólalóit gyűjtsék össze a város református teológiai akadémiájának falai között.
A szervezők tájékoztatása szerint a fejedelem születésének évfordulója nemcsak egy dátum, hanem egy alkalom arra is, hogy a tárogató öröksége elő, fejlődő művészeti ágként jelenjen meg a modern kultúrában.
A verseny célja, hogy a Rákóczi-emlékév keretében kaput nyissanak a fiatal tehetségeknek és méltó helyre emeljék a hangszert a koncerttermek világában.
A Sárospataki Református Teológiai Akadémiában zajló program elsősorban a Kárpát-medence országaira fókuszál, de a szervezők a világ bármely pontjáról várják a tárogatósok jelentkezését. A megmérettetésen egy szakmai zsűri dönt majd a versenyzők helyezéséről, az értékelésben "a technikai virtuozitás mellett a stílushűséget a hangszertudás mélységét és az előadásmód hitelességét tekintik meghatározó szempontnak".
A próbatétel öt korcsoportban zajlik majd: az elsőben 8-13, a másodikban 14-19, a harmadikban 20-29, a negyedikben 30-49 évesek, míg az ötödikben az 50 éves kor felettiek mérhetik össze tudásukat. A rendezvény záróhangversenyén 4 értékes tárogatót adnak át a kategóriák legjobbjainak, a fődíjakon túl a díjazottak szakmai elismerésben is részesülnek.
Mint írták, a kitüntetettek fellépési lehetőségeket kapnak, köztük koncertmeghívást a Lavotta János Kamarazenekarral, valamint fellépési lehetőséget Csehországban a III. Schunda Cimbalom Fesztiválon. Az elismerést kapók olyan szakmai kiegészítőkkel is gazdagodnak, mint a professzionális hangszertokok vagy egyedi fúvókák, emellett mesterek által felajánlott generáljavításokat és szakmai konzultációkat is igénybe vehetnek.
A Nemzeti Tárogatóintézet Alapítvány célja a sajtóanyag alapján az, hogy a tárogató ne csupán a múlt emléke, hanem élő hangszer maradjon. A sárospataki verseny szerintük platformot teremt a szakmai párbeszédre és a közös zenélésre, a gálakoncert pedig "a magyar hangszeres kultúra és a fejedelmi örökség közös ünnepe lesz, amely új lendületet ad a tárogató oktatásának és népszerűsítésének".
A versenyt - amelynek főszervezője Erdő Zoltán tárogatóművész - október 26. és 28. között rendezik meg Sárospatakon, a részletes versenykiírás és a jelentkezési feltételek elérhetők a szervezők hivatalos felületein.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások