Scorpions-koncert lesz novemberben a Sportarénában

Újra lesz Scorpions-koncert Magyarországon: a világhírű, 54 éve létező német hard rock csapat november 18-án a Papp László Budapest Sportarénában lép fel Crazy World Tour című koncertsorozata keretében - közölte a szervező Live Nation szerdán az MTI-vel.Az 1965-ben Hannoverből indult, Rudolf Schenker gitáros által alapított Scorpions az elmúlt több mint öt évtized alatt Németország és a kontinentális Európa egyik legsikeresebb rockcsapatává vált. Több mint 100 millió albumot adtak el, több ezer koncertjük volt, a világ szinte minden részét bejárták, felléptek többek között Rio de Janeiróban, Tokióban, Moszkvában, Washingtonban, Dubaiban, Párizsban és Berlinben is. Amerikában számos kiemelkedő zenekar, köztük a Smashing Pumpkins, a Green Day, a Korn, a System of A Down és a Queensryche dolgozott fel Scorpions-dalt az elmúlt években. A Rock You Like A Hurricane-t több mint 150 különböző változatban rögzítették.

    
1988-ban a Scorpions volt az első nyugati rockbanda, amely (öt telt házas) koncertet adott az akkori Szovjetunióban, Leningrádban. De úttörők voltak Kínában és Délkelet-Ázsiában is, rengeteg helyen léptek fel elsőként a nyugati zenekarok közül. A csapat a nyolcvanas évekre lett világszerte ismert, befutott zenekar, a rendszerváltoztatásnak a Wind of Change című dallal állított emléket.


Klaus Meine énekes és Schenker fellépett az Omega 1994-es népstadionbeli esős koncertjén: Kóbor és Meine együtt énekelte magyarul a Fekete pillangót, angolul a Wind of Change-et. Ezt viszonozta 2009-ben Budapesten a Sportarénában, majd Kassán a Scorpions-koncerten Kóbor János és Molnár György gitáros.


A Scorpions 1995-ben angol nyelven, White Dove címmel feldolgozta a Gyöngyhajú lányt; a két együttes 2014 júniusában, a rendszerváltoztatás 25. évfordulóján, több tízezer ember előtt ismét együtt lépett fel a budapesti Hősök terén. A Scorpions jelenlegi felállásában Rudolf Schenker és Klaus Meine mellett Matthias Jabs gitározik, Pawel Maciwoda basszusgitáron játszik, Mikkey Dee dobol.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Egy oknyomozó újságíró tagadhatatlan tényei Michael Jackson gyermekmolesztálási ügyével kapcsolatban

Egy oknyomozó újságíró tagadhatatlan tényei Michael Jackson gyermekmolesztálási ügyével kapcsolatban

Maureen Orth írása segíthet kontextusba helyezni a Neverland elhagyása című dokumentumfilmben elhangzottakat.

Tizenöt érdekesség a Prodigyről

Tizenöt érdekesség a Prodigyről

Keith Flint énekes tegnapi halála ürügyén gyűjtötték össze a bandával kapcsolatos legfontosabb dolgokat.

Az ember a legenda mögött: Freddie Mercury

Az ember a legenda mögött: Freddie Mercury

November 1-jétől a magyar mozikban is megtekinthető a Bohém rapszódia.

Torrente film rajongók figyelem!

Torrente film rajongók figyelem!

Az elmúlt 20 évben 5 Torrente filmvígjátékot forgattak. A film a spanyol nyelvterület mellett Magyarországon és Görögországban lett sikeres. Itthon Csuja Imrének köszönhetjük a Torrente alak fantasztikus szinkronizálását. Santiago Segura filmrendező egyben a Torrente főszerep megtestesítője is lett.

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

Új lemezével tér vissza négy év után Budapestre James Blunt. A népszerű brit popelőadó, dalszerző 2018. május 8-án ad koncertet a Sportarénában - közölte a szervező Live Nation szerdán az MTI-vel.

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

A magyar fővárost is érinti Rag'n'Bone Man jövő évi európai turnéja. Napjaink egyik legsikeresebb pop-soul-blues brit előadója 2018. május 4-én ad koncertet a Papp László Budapest Sportarénában.

Katonai kódfejtőként, borítékolóként és karácsonyi díszítőként is dolgoztak a rocksztárok

Katonai kódfejtőként, borítékolóként és karácsonyi díszítőként is dolgoztak a rocksztárok

Kemény munkával keresték a kenyerüket a zenészek, mielőtt befutottak volna.

Pápai Joci: rengeteg pozitív élmény ért eddig Kijevben

Pápai Joci: rengeteg pozitív élmény ért eddig Kijevben

Pápai Joci, aki Magyarországot képviseli a kedden kezdődő Eurovíziós Dalfesztiválon, már egy hetet eltöltött a felkészüléssel Kijevben, túl van két próbán és két fellépésen is. Mint az MTI-nek elmondta, rengeteg pozitív élmény érte eddig az ukrán fővárosban.

Csak megvágva adták le Eminem erőszakos klipjét

Csak megvágva adták le Eminem erőszakos klipjét

Az elmúlt 30 év 5 legmegosztóbb MTV zenei felvétele.

Petíciót írnak a rajongók, hogy Tóth Gabi menjen az Eurovízióra

Petíciót írnak a rajongók, hogy Tóth Gabi menjen az Eurovízióra

Sokan nem törődtek bele Pápai Joci győzelmébe.

http://ujhazak.com