Szabó Attila (Csík Zenekar) elkészítette első szólólemezét

Lélekbiztosító címmel elkészítette első szólólemezét Szabó Attila, a Csík Zenekarból ismert hegedűs, gitáros. A zenész április 21-én szombaton az egri Kemény Ferenc Sportcsarnokban mutatja be az anyagot.Szabó Attila idén ünnepli 50. születésnapját, ebből az alkalmából készítette el első szólólemezét. A korongon a saját szerzemények mellett a Csík Zenekarnak készült, de ebben a formában, stúdióban sohasem rögzített és az együttes által nagyon ritkán játszott feldolgozások találhatók - szerepel a szervezők által az MTI-hez eljuttatott ajánlóban.

    
Az anyag másfél évig készült, a közreműködők között volt a Csík Zenekar és a Második Műszak (Szabó Attila két formációja), Ferenczi György, Pintér Zsolt, Gábor Andor, Hock Ernő, Jankó Miklós, Kohánszky Roy, Presser Gábor, Apáti Ádám, Csorba Lóci, Nemes Zoltán, Gulyás László, Panyi Tibor, Lovasi András, Falusi Mariann, Mező Misi, valamint Szabó Attila családtagjai: Molnár Edit, Szabó Anna és Szabó Ábel.
    

A Lélekbiztosító című lemezen a feldolgozások között szerepel a Beatles (You Won't See Me), a Tankcsapda (Fiúk ölébe lányok), a Quimby (Sehol se talállak), az Illés (Sárika), a Kispál és a Borz (Ágy, asztal, TV) egy-egy dala, valamint Cseh Tamástól az Apa kalapja és A dédapa dala, utóbbi felvétel a Bárka Színházban készült 2002-ben és Cseh Tamás énekel rajta.
    

A szombati egri koncerten színpadra lép mások mellett Presser Gábor, Lovasi András, Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák, illetve a Szabó család. Az est apropója a lemez bemutatója és Szabó Attila közelgő 50. születésnapja mellett az is, hogy a Kossuth-díjas Csík Zenekar idén 30 éves.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Ismerd meg Kömlő fiatal tehetségeinek első munkáját!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

A nemrég bemutatott dokumentumfilm hatására egyre többen kérnek bocsánatot az énekesnőtől.

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

Teljesen tönkreteheti a zenész karrierjét a legújabb botrány.

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Sztárpárok, akik videóklip forgatásán találkoztak.

Michael Jackson fehér akart lenni?

Michael Jackson fehér akart lenni?

A legelképesztőbb összeesküvés-elméletek, amelyek a popkirállyal kapcsolatban láttak napvilágot.

http://ujhazak.com