Szabó Attila és a Szabó Quartett ad jubileumi koncertet

Szabó Attila hegedűművész, a Szabó Quartett alapítója, a klagenfurti Opera volt koncertmestere 50 év nemzetközi karrier után szülővárosában ad ingyenes jubileumi koncertet vasárnap a Keresztelő Szent János Templomban, Pestújhelyen.A koncerten a hegedűművész mellett fellép kvartettje, a Szabó Quartett és Megyesi Schwartz Lúcia mezzoszoprán operaénekes - közölte az esemény kommunikációjával foglalkozó cég hétfőn az MTI-vel. Az esten egyebek mellett Beethoven, Verdi és Sarasate művei szólalnak meg. Szabó Attila 60 éve van a pályán, a szóló-, a Szabó Quartett- és a kamarazenei repertoárjával több mint 333 művet játszott 80 közreműködő művésszel 700-nál is több koncerten. A művész 16 országban zenél és mindmáig 5 egyetemen oktatja a jövő hegedűművészeit, 14 ősbemutatóban vett részt, eddigi pályáján 77 zeneszerzővel működött együtt.
    

Szabó Attila 1941-ben Pestújhelyen született. Hegedűtanulmányait a budapesti konzervatóriumban Lányi Margitnál végezte, zeneszerzés-tanulmányokat Szelényi Istvánnál folytatott. Hegedű- és szolfézstanári diplomáját 1962-ben a Bartók Béla Zeneművészeti Főiskolán szerezte, 1960-ban az Országos Zenei Versenyen hegedűduóval és vonósnégyessel is első helyezést ért el. A Ferencsik János vezette Állami Hangversenyzenekarnak 1969-ben lett tagja. Tudását a salzburgi Mozarteumban a világhírű hegedűsnél, kamaraművésznél és dirigensnél, Végh Sándornál tökéletesítette.
    

Pályáját a rijekai operaház zenekarában folytatta, amelyet a húsz éven keresztül betöltött klagenfurti első koncertmesteri pozíció követett. Harminc évig a viktringi zenegimnáziumnam is tanított. Az elmúlt 20 évben rendszeresen tartott mesterkurzusokat Kínában és Japánban; öt nagy kínai zeneművészeti egyetem hegedű- és kamarazene vendégprofesszora lett.     
    

Feleségével, Basinszky Margit hegedűművésszel 1979-ben megalakították a Szabó Quartettet, amely mára meghatározó résztvevője az osztrák zenei életnek. Az együttes repertoárjában a klasszikus és romantikus művek mellett kortárs zeneszerzők is szerepelnek, több művet nekik dedikáltak. Az aranyjubileum alkalmából indult el a szaboquartett.com weboldal, amely Szabó Attila munkásságát, életművét teszi elérhetővé.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Ismerd meg Kömlő fiatal tehetségeinek első munkáját!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

A nemrég bemutatott dokumentumfilm hatására egyre többen kérnek bocsánatot az énekesnőtől.

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

Teljesen tönkreteheti a zenész karrierjét a legújabb botrány.

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Sztárpárok, akik videóklip forgatásán találkoztak.

Michael Jackson fehér akart lenni?

Michael Jackson fehér akart lenni?

A legelképesztőbb összeesküvés-elméletek, amelyek a popkirállyal kapcsolatban láttak napvilágot.

http://ujhazak.com