Szombaton komolyzene tölti meg Debrecen belvárosát

Szombaton komolyzene tölti meg Debrecen éjjeli belvárosát a Kodály Filharmónia szervezésében, a főtéren Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész, Vigh Andrea Liszt-díjas hárfaművész és a Kodály Filharmonikusok adnak koncertet.A rendhagyó esten a Klasszikusok éjszakája, a Cziffra György-emlékév, a vadonatúj Debreceni Ünnepi Játékok és a Debreceni Virágkarnevál "találkozik". A Klasszikusok éjszakája helyszínei a város történelmi terei: a Református Nagytemplom előtti Kossuth tér, a templom mögötti Emlékkert és a Dósa nádor tér, emellett a belvárosi teraszok is bekapcsolódnak a rendezvénybe - közölték a szervezők kedden az MTI-vel.
    

A Klasszikusok éjszakája fő hangversenye a Cziffra György Fesztivállal közös koncert, melynek műsorán Rahmanyinov 2. zongoraversenye, Debussy Két tánc és Holdfény című művei mellett részletek hangzanak el a Ben Hurból Somogyi-Tóth Dániel vezényletével. A hangversenyt a Kodály Kórus Nyáresti hangulatkoncertje követi az Emlékkertben, mely programjában az évad műsorából szemezgetnek és igazi nyáresti kikapcsolódást ígérnek a Kodály Kórus énekesei. A szerenádokkal, vidám dallamokkal és kiváló zenékkel tarkított koncert házigazdája az énekkar karnagya, Kocsis-Holper Zoltán lesz.
    

A Belvárosi szerenád késő este veszi kezdetét, több helyszínen egyszerre hangzanak fel kiskoncertek a teraszokon. Az éjszakát a 23.15-kor kezdődő Egy kis éji zene zárja, azaz Mozart G-dúr szerenádja a Kodály Filharmonikusok művészeinek előadásában a Dósa nádor téren. Az idei Klasszikusok éjszakája a Coopera szervezésében megvalósuló I. Debreceni Ünnepi Játékok része, melyen tíz napig a zene, a színház és az opera lesz a főszereplő.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Ismerd meg Kömlő fiatal tehetségeinek első munkáját!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

A nemrég bemutatott dokumentumfilm hatására egyre többen kérnek bocsánatot az énekesnőtől.

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

Teljesen tönkreteheti a zenész karrierjét a legújabb botrány.

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Sztárpárok, akik videóklip forgatásán találkoztak.

Michael Jackson fehér akart lenni?

Michael Jackson fehér akart lenni?

A legelképesztőbb összeesküvés-elméletek, amelyek a popkirállyal kapcsolatban láttak napvilágot.

http://ujhazak.com