Szombaton tíz előadóval folytatódik a műsorsorozat
A 75 millió forint összértékben minden idők legnagyobb hazai zenei nyereményét kínáló A Dal 2020-ban fontos újítás, hogy csak mind a tíz fellépő előadása után adhatják le a nézők sms-ben a szavazataikat, amelyek összesítése után a legkevesebb pontot gyűjtő dal azonnal kiesik a versenyből. Ezután a megmaradt kilenc előadó közül a zsűri is kiejt egyet. A versenyben maradó nyolc dalból a nézők további szavazatai és a zsűri pontjainak összesítése alapján alakul ki a hat továbbjutó sorrendje.
A dalokat Vincze Lilla zenész, dalszerző, a Napoleon Boulevard EMeRTon-díjas énekesnője, zenepedagógus, énektanár; Apáti Bence táncművész, publicista, az Operettszínház balettigazgatója; Nagy Feró énekes, dalszövegíró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere; valamint Pély Barna Artisjus-díjas énekes-gitáros-zeneszerző véleményezi és pontozza.
A Dal 2020 két műsorvezetője Rókusfalvy Lili és Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie, velük kereshetik együtt a nézők az év magyar slágerét. A Dal adásai után, 21 óra 45 perctől exkluzív, színfalak mögötti információkkal várja a nézőket A Dal Kulissza. A műsorban az előadók és a zsűri is számtalan érdekességgel szolgál a produkciókról, izgalmas kulisszatitkokat osztanak meg a műsorvezetővel, Forró Bencével és Lolával.
Az idei versenyről és a résztvevőkről A Dal 2020 honlapján - www.medikalikk.hu/adal -, valamint Facebook, Instagram és YouTube oldalán találhatóak részletes információk, extra tartalmak, videók és cikkek.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások