Tartalmas évadot zárt a Szegedi Szimfonikus Zenekar

Tartalmas évadot zárt, és két esztendő után valamennyi bérletes koncertjét az eredeti időpontban meg tudta tartani a Szegedi Szimfonikus Zenekar - közölte Gyüdi Sándor igazgató karmester kedden az együttes székhelyén, a Korzó Zeneházban.Az évadzáró társulati ülésen a művész hangsúlyozta, Szeged kulturális élete rendkívül komplex, kiemelkedőek az intézményi együttműködések. A zenekar már nemcsak a Szegedi Nemzeti Színházzal és a Szegedi Kortárs Balettel hoz létre közös produkciókat, hanem a Kövér Béla Bábszínházzal is. A Csodafa című előadást a zenekar hangfelvételével játsszák, a Csokimatiné sorozatban pedig a mesélő muzsika történeteit bábok mutatják be a gyerekközönségnek - mondta az igazgató.
    

A felnőtt és a gyermeknek szóló bérletes előadások mellett újra szép számban játszott ifjúsági koncerteken az együttes, és a Lázár Ervin Program keretében megrendezett hangversenyeken is kétezer diák vett részt, akik a zenélésbe is bekapcsolódhattak - közölte Gyüdi Sándor. Kifejtette, a zenekar kulturális missziója szempontjából is fontos lenne, hogy a program a következő évadban is folytatódjon.
   

Az együttes játszott a Szegedi Nemzeti Színház zenés produkcióin, a Szegedi Kortárs Balett előadásain az országban több helyen, ahogy koncertjeivel ellátogatott számos nagyvárosba, így Temesvárra is. Ősbemutatóként adták elő Tóth Péter - a Dante 700 programsorozat keretében írt - Isteni pokol című oratorikus művének vegyes kari változatát, illetve Barabás Lőrinc Játék - Egy nem létező film zenéje című darabját.
   

A zenekar a hónap végén fellép a szegedi karmesterkurzus zárókoncertjén, július 13-án megtartja hagyományos Ajándékkoncertjét a Szegedi Szabadtéri Játékokon, majd közreműködnek a fesztivál operabemutatóján, a Traviatán. Augusztus végén pedig egy új kezdeményezésben, a tervek szerint 2023-tól induló szegedi nemzetközi karmesterverseny "nulladik évén" vesznek részt. A társulat titkos szavazáson megválasztotta az évad művészét, az elismerést Szabó László kürtművész kapta.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Ismerd meg Kömlő fiatal tehetségeinek első munkáját!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

A nemrég bemutatott dokumentumfilm hatására egyre többen kérnek bocsánatot az énekesnőtől.

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

Teljesen tönkreteheti a zenész karrierjét a legújabb botrány.

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Sztárpárok, akik videóklip forgatásán találkoztak.

Michael Jackson fehér akart lenni?

Michael Jackson fehér akart lenni?

A legelképesztőbb összeesküvés-elméletek, amelyek a popkirállyal kapcsolatban láttak napvilágot.

http://ujhazak.com