Távozik a Nemzeti Filharmonikus Zenekar zeneigazgatói posztjáról Hamar Zsolt
Hamar Zsolt a kortárs magyar zene egyik legnagyobb alakja, Kocsis Zoltán halála után állt a zenekar élére, szakmai szempontból is nehéz időszakban. Ennek ellenére az elmúlt három évben számos sikeres produkció kötődött nevéhez - hangsúlyozzák. Mint írják, Hamar Zsolt karmesteri diplomája mellett zeneszerzői képesítést is szerzett Petrovics Emil professzornál. A járvány alatti kényszerű pihenő a korábbiakhoz képest több időt biztosított számára a komponáláshoz. Ahogyan a művész a zenekarnak is elmondta, már hosszabb ideje felmerült benne a távozás gondolata.
A Nemzeti Filharmonikusok menedzsmentje köszöni az együtt töltött éveket, és Hamar Zsoltnak mind előadóművészeti, mind alkotóművészeti karrierjéhez további sikereket kíván - olvasható a közleményben.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások