Tehetséges fiataloknak biztosít bemutatkozási lehetőséget a Pannon Filharmonikusok szombati pécsi koncertje

Egyebek mellett Schumann a-moll zongoraversenye, Mozart fagottversenye, Strauss kürtversenye és Lalo Spanyol szimfóniája is felcsendül a Panon Filharmikusok (PFZ) szombati pécsi koncertjén, amelyen kilenc zenei pályára készülő hangszeresnek biztosít bemutatkozási lehetőséget az együttes.A PFZ közleményében emlékeztetett arra, hogy a zenekar mindig is igyekezett a városban és annak tágabb vonzáskörzetében élő, vagy Pécsen tanuló, kiugróan magas szinten teljesítő ifjú hangszeresek számára bemutatkozási lehetőségeit nyújtani.

Emlékeztettek arra, hogy Pécs számos, mára országosan és nemzetközileg is méltatott művésznek jelenti az origót a zenei pályája során, például Boros Misi zongorista, Várdai István csellista és Balogh Ádám zongoraművész.

A 2010-ben elindított tehetségsegítő program keretében szombat este a pécsi Kodály Központban "kilenc zenei pályára készülő hangszeresnek válik ismét valóra egy álma", miután egy független zsűri döntését követően a legkiválóbbak szólistaként léphetnek fel a Pannon Filharmonikusokkal a Mesterek és Tanítványaik című koncerten.

A szólisták: Bacher Ármin (kürt - mestere Kreka László), Csima Adél (fagott - Herpay Ágnes), Fis-Fodor Ráhel Sára (cselló - Fodor Katalin), Gráf Áron (trombita - Hahner Róbert), Juronics Anna Boglárka (oboa - Sturcz László), Kovács Szófia (fuvola - Markóné Szalai Gyöngyvér), Polovi Gréta (hegedű - Soltész Ágnes), Promber Bálint (tuba - Bakró-Nagy György), Varga Zsófia (zongora - Megyimóreczné Schmidt Ildikó és Rippert Péter).

A koncert szakmai mentora és karmestere Vass András, a Pannon Filharmonikusok állandó karmestere lesz. Az estről, jegyekről további információk a www.pfz.hu oldalon olvashatók.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jótékony rendőrök a leukémiás gyermekekért

Jótékony rendőrök a leukémiás gyermekekért

Örömzenére készül a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kórusa, amely a Broadway Stars Company művészeinek és a Magyar Rendőrség Zenekarának társaságában lép fel az Erzsébetligeti Színházban február 28-án 19:00-kor.

A rendőr, aki dallal hódított

A rendőr, aki dallal hódított

A zene és a hivatás harmóniája: Antóni Benjamin őrmester egyenruhájával és énekhangjával is felhívja magára a figyelmet.

Beperelte az iskolai zaklatója Eminemet

Beperelte az iskolai zaklatója Eminemet

Érdekességek, amiket talán még nem tudsz az amerikai rapperről.

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Ismerd meg Kömlő fiatal tehetségeinek első munkáját!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

A nemrég bemutatott dokumentumfilm hatására egyre többen kérnek bocsánatot az énekesnőtől.

http://ujhazak.com