Tizennégy koncert és kiegészítő programok a Csíkszeredai Nemzetközi Jazzfesztiválon

 Tizennégy koncert és különböző kiegészítőprogramok várják a közönséget a Csíkszeredai Nemzetközi Jazzfesztiválon, amelynek sztárfellépője Tigran Hamasyan dzsesszzongorista lesz - közölték kedden a szervezők.A szerdától vasárnapig tartó seregszemle sztárfellépője a The Call Within című lemezét mutatja be. Tigran Örményországból indult, ma a világ legjelentősebb dzsesszfesztiváljainak vendége.
    

Fellép többek között Budapest két legismertebb improvizációs csapata, a Random Trip és a Seven Seconds In the Future, de koncertezik a Folkfantastic zenekar is. A fesztivál csütörtöki hivatalos megnyitója után a Mikó-vár színpadára lép a Mara - Caue Project, Pocsai Kriszta és a Bágyi Balázs New Quartet. A szervezők meghívták még az Edina&Friends zenekart az RVQ - Radu Valcu Quintettet, a Grey Paris berlini triót, de közönség elé lép a Nat Osborn Band is.
    

Szombaton a fiatal francia énekesnőt, Camille Bertault-t hallhatja a közönség, majd a Hot Jazz Band koncertje következik. A fesztivál utolsó napján Danics Dóra (ének) és Sinha Róbert (gitár) koncertje lesz. Fellép még a Sárik Péter Trió, valamint Luiza Zan és Gyárfás István. A fesztivál öt napja alatt 14 koncertet hallgathat meg a közönség, emellet jam session, táncperformansz, gyerekprogramok, dzsesszfestészet, dzsesszkocsma és zenés kézműves foglalkozások színesítik a programot.  A teljes program megtalálható a www.jazzfestival.ro oldalon.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Ismerd meg Kömlő fiatal tehetségeinek első munkáját!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

A nemrég bemutatott dokumentumfilm hatására egyre többen kérnek bocsánatot az énekesnőtől.

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

Teljesen tönkreteheti a zenész karrierjét a legújabb botrány.

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Sztárpárok, akik videóklip forgatásán találkoztak.

Michael Jackson fehér akart lenni?

Michael Jackson fehér akart lenni?

A legelképesztőbb összeesküvés-elméletek, amelyek a popkirállyal kapcsolatban láttak napvilágot.

http://ujhazak.com