Tizenöt év után újra Gitárpárbaj-koncert

Másfél évtizeddel a legutóbbi hasonló rendezvény után harmadik alkalommal is megrendezik a Gitárpárbaj-koncertet. November 19-én a fővárosi Barba Negra Music Clubban a hangszer öt hazai kiválósága lép színpadra.A Gitárpárbaj III-on az évtizedek óta a pályán lévő Felkai Miklós (Apostol, Color, Felkai Jam), Karácsony János (Generál, LGT)és Alapi István (Edda) mellett színpadra lép két tehetség, a 19 éves Somogyi Remig és a mindössze 12 éves Fehér Ádám, de mások mellett Kézdy Luca hegedűs is közreműködik - hangzott el a résztvevők közreműködésével tartott keddi budapesti sajtótájékoztatón.

    
Az első Gitárpárbajt 1986 áprilisában rendezték a Petőfi Csarnokban. A mostani esten megemlékeznek az egyik akkori főszereplőről, Bencsik Sándorról (P. Mobil, P. Box), aki idén harminc éve hunyt el. "A Gitárpárbaj legnagyobb értéke abban rejlik, hogy nagyjából tizenöt évente összehoz egy egyszeri, közös produkcióba olyan zenészeket, akik egyébként nem játszanak együtt. A mostani másfél órás koncert alcíme Staféta, mert ezúttal két generáció mutatja meg tudását a színpadon" - mondta a Gitárpárbaj főszervezője, Felkai Miklós az MTI-nek.
    

Mint felidézte, az első, 1986-os turnén hét gitáros lépett színpadra - Felkai és Bencsik mellett Menyhárt János (V'Moto-Rock), Tátrai Tibor (Tátrai Band, Skorpió, HBB, Generál), Szűcs Antal Gábor (Skorpió), Varga János (East) és Závodi János (Piramis), a második, 2002-es koncerten (szintén a Petőfi Csarnokban) hat - Felkai, Tátrai, Szűcs és Závodi mellett Karácsony János és Alapi István -, ezúttal pedig öt gitáros fog játszani.
    

"Olyan számokat válogatunk össze, amelyben a legtöbbször nincs ének. A repertoáron részben olyan dalok szerepelnek, amelyeket a gitárosok szeretnének, részben amit én ajánlok nekik. A nyitódal a Who ikonikus száma, a My Generation lesz, a finálé pedig Beethoven Örömódájának egy részlete" - mondta Felkai Miklós.
    

Minden fellépő gitáros játszani fog szólóban, párban és közösen is. Karácsony János például az LGT 1980-as Loksi című lemezéről ad elő két dalt, köztük az általa írt instrumentális Cabolót, Bencsik Sándor emlékére egy korai Deep Purple-szám hangzik el, Somogyi Remig Gary Moore-tól fog játszani, a 12 éves tehetség, Fehér Ádám pedig, aki lépett már fel Török Ádámmal és Pély Barnával is, Jimi Hendrix Voodoo Childját gitározza el és Stevie Ray Vaughantól is lesz valami.
    

Alapi István a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy a hegedűs Kézdy Luca közreműködése a koncerten olyan hangzások felé is megnyithatja a kaput, mint amilyennel a hetvenes években a Mahavishnu Orchestra kísérletezett Jerry Goodman hegedűssel. A november 19-i Gitárpárbaj III. esten kísérőzenészként kap szerepet Kálmán András (orgona), Pethő Gábor (basszusgitár) és Móré Attila (dob). A koncerten hangfelvétel készül, amely a tervek szerint megjelenik CD-n.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Ismerd meg Kömlő fiatal tehetségeinek első munkáját!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

A nemrég bemutatott dokumentumfilm hatására egyre többen kérnek bocsánatot az énekesnőtől.

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

Teljesen tönkreteheti a zenész karrierjét a legújabb botrány.

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Sztárpárok, akik videóklip forgatásán találkoztak.

Michael Jackson fehér akart lenni?

Michael Jackson fehér akart lenni?

A legelképesztőbb összeesküvés-elméletek, amelyek a popkirállyal kapcsolatban láttak napvilágot.

http://ujhazak.com