Több mint 200 baranyai zenekedvelő felnőtt és gyermek vehet részt ingyen Gustavo Santaolalla pécsi koncertjén

Több mint 200 baranyai zenekedvelő felnőtt és gyermek vehet részt ingyen az Oscar-díjas Gustavo Santaolalla pécsi koncertjén pénteken, a Kodály Központban - közölte a Baranya Megyei Önkormányzat (BMÖ) kedden az MTI-vel.A közlemény szerint Magony András, a koncert producere egy mecénás jóvoltából különleges felajánlást tett: díjmentes részvételi lehetőséget biztosítanak a megyében több mint 200 olyan zenekedvelő és -művelő felnőttnek, gyereknek, aki egyébként nem juthatna el a nemzetközileg elismert művész koncertjére.

    
"Gustavo Santaolallaról közismert, hogy nagyon szívesen zenél gyermekekkel. Számos olyan fellépése volt, ahol akár több száz gyermekkel muzsikált együtt. Mivel most első alkalommal jár Magyarországon, felmerült az ötlet, hogy egy ilyen különleges koncert is megvalósuljon" - idézte a kommüniké a producert. Mint írták, a program lebonyolítását Madaras Zoltán, a BMÖ közgyűlésének elnöke vállalta.
    

"Felkértem a települési polgármestereket és zeneiskolákat, hogy segítsenek a megvalósításban" - mondta Madaras Zoltán a közlemény szerint, hozzátéve, hogy a BMÖ elkötelezett az értékőrzés és a kultúra támogatása mellett. Gustavo Santaolalla világszerte ünnepelt művész, a spanyol nyelvű latin-amerikai rock egyik megteremtője, a Bajofondo frontembere első alkalommal lép fel Magyarországon. A 80-as évek óta a nemzetközi zeneipar egyik legsikeresebb embere.
    

Zenéjében a rock, pop, folk, new wave elemek keverednek afrikai és népszerű latin ritmusokkal. A 90-es évek végén kezdett el filmzenét komponálni a mexikói filmrendező, Alejandro González Inárritu felkérésére. A kortárs zeneszerző olyan világsikerű alkotások zenéit komponálta többek között, mint a Túl a barátságon, a Bábel, az Úton, a 21 gramm és a Meryl Streep főszereplésével bemutatott Augusztus Oklahomában.
    

A pécsi est karmestere Csányi Valéria, vendége Gallusz Nikolett lesz. A programban a világsztár legismertebb filmzenéi, musicalslágerek valamint népszerű argentin tangók szerepelnek.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Ismerd meg Kömlő fiatal tehetségeinek első munkáját!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

A nemrég bemutatott dokumentumfilm hatására egyre többen kérnek bocsánatot az énekesnőtől.

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

Teljesen tönkreteheti a zenész karrierjét a legújabb botrány.

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Sztárpárok, akik videóklip forgatásán találkoztak.

Michael Jackson fehér akart lenni?

Michael Jackson fehér akart lenni?

A legelképesztőbb összeesküvés-elméletek, amelyek a popkirállyal kapcsolatban láttak napvilágot.

http://ujhazak.com