Több mint százhúszan jelentkeztek az október elején zajló XI. David Popper Nemzetközi Csellóversenyre

Több mint százhúszan jelentkeztek az október első felében zajló XI. David Popper Nemzetközi Csellóversenyre. A zenei megmérettetésen a fiatal generáció mutathatja be tudását, felkészültségét - áll a szervezők által az MTI-hez eljuttatott közleményben.A megmérettetést október 6. és 11. között rendezik meg Várpalotán, a Thury-várban. A versenyre 28 országból, 123 versenyző adta le jelentkezését.

Magyarországról tizenhárman neveztek, érkezik versenyző Ausztráliából, Dél-Koreából, az Egyesült Államokból, Hong Kongból, Japánból, Kanadából, Kínából, Mexikóból, Szingapúrból, Tajvanról és Európa számos országából.

Az idei versenyt a korábbiakhoz hasonlóan öt korcsoportban és két fordulóban rendezik meg. A verseny alapját a névadó David Popper etűdjei, előadási darabjai adják, ezen kívül minden korcsoportban lesz kötelező Bach-tétel, barokk szonáta és versenymű tétel is. A program szervezői a kortárs magyar zeneszerzők műveit is bevonták a versenybe. Így a IV. korcsoportban Vajda János Just for You vagy Tóth Péter Cyrano de Bergerac utolsó levele című darabjából lehet választani, míg az V. korcsoportban Kodály Szólószonátájának I.tétele és Szokolay Sándor Szólószonátájának II-III. tétele közül választhatnak a versenyzők.

Idén újdonságként az V. korcsoportban háromfordulós lesz a verseny. A döntőben az Era Nova Kamarazenekar kíséretével Haydn C-dúr vagy D-dúr csellóversenye közül választhatnak a továbbjutók. A zsűri elnöke Onczay Csaba Kossuth-díjas gordonkaművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professzor emeritusa lesz.

Október 5-én, a nyitóhangversenyen Yelim Han, a 2023-as verseny IV. korcsoportjának győztese lép majd a közönség elé a Mendelssohn Kamarazenekarral, Kováts Péter vezetésével. A verseny legfiatalabb résztvevője kínai, aki 2016-ban született, a legidősebb versenyző magyar és 2002-ben született. A verseny fődíja egy mesterhangszer lesz, melyet Várpalota önkormányzata és a hangszert készítő mester, Gáspár László ajánlottak fel.

A 25 éve alapított, kétévente megrendezendő csellóverseny létszáma az évek során folyamatosan emelkedik. A versenyt legutóbb 2023 őszén rendezték meg, akkor 25 országból 106 versenyző adta le jelentkezését, végül 94-en jöttek el Várpalotára, köztük 9 magyar.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NMHH: a világsztárok sem bírtak hazánk legnépszerűbb énekeseivel 2024-ben

NMHH: a világsztárok sem bírtak hazánk legnépszerűbb énekeseivel 2024-ben

Csupán öt külföldi előadó fért fel a magyarok húszas Spotify-toplistájára, míg a YouTube-on egyetlen világsztár sem került be az ország legkedveltebb énekesei közé.

Ne dobd ki a régi magnókazettákat, mert aranyat érhetnek!

Ne dobd ki a régi magnókazettákat, mert aranyat érhetnek!

Sok pénzt hajlandóak fizetni a gyűjtők egy-egy ritka darabért.

Jótékony rendőrök a leukémiás gyermekekért

Jótékony rendőrök a leukémiás gyermekekért

Örömzenére készül a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kórusa, amely a Broadway Stars Company művészeinek és a Magyar Rendőrség Zenekarának társaságában lép fel az Erzsébetligeti Színházban február 28-án 19:00-kor.

A rendőr, aki dallal hódított

A rendőr, aki dallal hódított

A zene és a hivatás harmóniája: Antóni Benjamin őrmester egyenruhájával és énekhangjával is felhívja magára a figyelmet.

Beperelte az iskolai zaklatója Eminemet

Beperelte az iskolai zaklatója Eminemet

Érdekességek, amiket talán még nem tudsz az amerikai rapperről.

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

http://ujhazak.com