Tom Odell szeptemberben ismét Budapesten ad koncertet

Három év után ismét Budapesten ad koncertet Tom Odell. Az Ivor Novello-díjas brit dalszerző, énekes szeptember 28-án a Barba Negrában lép fel.A szenvedélyes, romantikus hangjáról, zongoratudásáról, szerzeményeiről ismert Tom Odell lemezei már több mint kétmillió példányban fogytak világszerte. Negyedik stúdióalbuma, a tavaly megjelent Monsters turnéján érinti ősszel Magyarországot - közölte a szervező Live Nation szerdán az MTI-vel.
    

A 31 éves Tom Odell Monsters című anyaga a negyedik helyen kezdett a brit albumlistán, így azon kevesek közé lépett, akiknek első négy lemeze Top 10-es lett. A zenész Dél-Angliában, Chichesterben született, repülőgép-pilóta édesapa és általános iskolai tanár édesanya gyermekeként. Ifjúkora egy részét Új-Zélandon töltötte, ahol édesapja kapott munkát. Klasszikus zongoraképzést kapott, és már 13 évesen dalokat írt, de nem mondta el senkinek. Gyakran vett részt tehetségkutató esteken.
   

Még csak 22 éves volt, amikor Lily Allen felfedezte, mint fogalmazott, Tom "színpadi energiája David Bowie-ra emlékeztet". Bemutatkozó anyaga, a Songs From Another Love című EP (középlemez) 2012-ben jelent meg és rögtön elnyerte az egyik legrangosabb brit zenei díjat, a BRITs Critics' Choice Awardot. Debütáló lemeze, a Long Way Down (2013) vezette a brit albumlistát. A második LP, a Wrong Crowd 2016-ban jelent meg és a második helyig kúszott a brit listán.
    

Harmadik anyagát, a Jubilee Roadot 2019-ben kétszer is bemutatta a magyarországi közönségnek: előbb a Barba Negrában, majd a Sziget fesztiválon. Saját bevallása szerint David Bowie és Elton John mellett Jeff Buckley, Bob Dylan, Arthur Russell, Leonard Cohen, Leon Russell, Billy Joel, Randy Newman, Tom Waits, Rodríguez és Bruce Springsteen dalai voltak rá hatással. Ahogy korábban a Daily Telegraph című lap fogalmazott egy cikkében, ő a kapocs Elton John és a Coldplay között.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Ismerd meg Kömlő fiatal tehetségeinek első munkáját!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

A nemrég bemutatott dokumentumfilm hatására egyre többen kérnek bocsánatot az énekesnőtől.

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

Teljesen tönkreteheti a zenész karrierjét a legújabb botrány.

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Sztárpárok, akik videóklip forgatásán találkoztak.

Michael Jackson fehér akart lenni?

Michael Jackson fehér akart lenni?

A legelképesztőbb összeesküvés-elméletek, amelyek a popkirállyal kapcsolatban láttak napvilágot.

http://ujhazak.com