Toto-koncert lesz jövő nyáron az Arénában

Újra koncertet ad Magyarországon a Toto. A fúziós rockzene több mint négy évtizede létező élő legendája 2019. június 27-én lép fel a Papp László Budapest Sportarénában.Az amerikai zenekar 40 Trips Around the Sun című turnéja keretében érkezik jövő nyáron a magyar fővárosba. A már zajló koncertsorozat Európában és Észak-Amerikában telt házzal ment például az amszterdami Ziggo Dome-ban, a londoni Royal Albert Hallban vagy Nashville-ben a Ryman Auditoriumban - közölte a szervező Live Nation szerdán az MTI-vel.

    
A Totóban jelenleg is zenél három alapító tag, a gitáros Steve Lukather, valamint két billentyűs, David Paich és Steve Porcaro. Mellettük az énekes Joseph Williams is 1986 óta stabil szereplő. A zenekar először 2000-ben, majd 2006-ban, 2012-ben és 2015-ben játszott Magyarországon, mind a négy alkalommal a ma már nem létező Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán. A Los Angelesben alakult Toto lemezeiből eddig több mint 40 millió példányt adtak el világszerte, a Spotify-on mintegy 422 milliós lejátszásnál tartanak. Az Africa című dalt tartalmazó Toto IV című album (1982) a rockzene történetében először kapott hat Grammy-díjat.
    

David Paich egy MTI-nek adott korábbi interjúban arról beszélt, milyen érzés előadni az évtizedekkel ezelőtti slágereket. "Ma sem unalmas az olyan számokat játszani, mint amilyen az Africa, a Hold the Line vagy az I'll Be Over You. Persze időnként fárasztó a próbákon a régi slágerek eljátszása, de amikor a rajongóink előtt tesszük ezt a turnén, mi is élvezzük. Nincs annál felemelőbb, amikor azt hallod, hogy a közönség énekli a dalaidat".
    

Miután a Toto lelke, Steve Lukather gitáros 2008-ban bejelentette, hogy kiszáll a zenekarból, úgy tűnt, vége a hosszú és sikeres történetnek, ám két évvel később a csapat újra összeállt - immár Bobby Kimball énekes nélkül - egy európai turnéra, amelynek bevételét a súlyos betegségben szenvedő Mike Porcaro basszusgitáros gyógyítására ajánlották fel. Mike Porcaro azonban 2015 márciusában elhunyt.
    

A tragédiák, illetve az ezt követő újrakezdések korábban is jelen voltak a Toto történetében: Mike egyik testvére, az alapító tag Jeff Porcaro dobos 1992-ben szívrohamban veszítette életét, Fergie Fredriksen, aki a nyolcvanas években volt a csapatban vokalista, 2014-ben hunyt el. A Toto talán legnagyobb sikere, az Africa című 1982-ben született dal David Paich és Jeff Porcaro közös szerzeménye, amelyet Paich énekel. Az együttes eddig tizennégy stúdióalbumot készített; a legutóbbi, a Toto XIV 2015-ben jelent meg.
    

A zenekar legutóbbi válogatáslemeze, a 40 Trips Around the Sun idén februárban jött ki és tucatnyi országban debütált a slágerlisták élvonalában. Idén novemberben egy újabb különleges Toto-gyűjtemény kerül a boltokba All In címmel.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Ismerd meg Kömlő fiatal tehetségeinek első munkáját!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

A nemrég bemutatott dokumentumfilm hatására egyre többen kérnek bocsánatot az énekesnőtől.

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

Teljesen tönkreteheti a zenész karrierjét a legújabb botrány.

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Sztárpárok, akik videóklip forgatásán találkoztak.

Michael Jackson fehér akart lenni?

Michael Jackson fehér akart lenni?

A legelképesztőbb összeesküvés-elméletek, amelyek a popkirállyal kapcsolatban láttak napvilágot.

http://ujhazak.com