Turán Road Show a Török Kulturális Intézetben

Turán Road Music címmel előadással egybekötött etnikai zenei koncertet rendeznek április 20-án, szerdán a budapesti Yunus Emre Török Kulturális Központban.Az esemény Dél-Szibéria és Észak-Turkesztán zenei kultúrájába kalauzolja el az érdeklődőket. A koncert előtt Sántha István és Somfai Kara Dávid tart előadást - közölték a szervezők az MTI-vel. Mint írták, a kilencvenes évek végén, a kétezres évek elején Dél-Szibériában a sámánizmus helyi gyakorlatait folytató altaji, tuva, tofa és nyugati burját emberek körében készítettek felvételeket. A zenei anyagokon hallható előadók még a második világháború előtt születtek, amikor az itt élők többsége nomád életmódot folytatott, amely hatással volt gondolkodásukra és az élethez való hozzáállásukra.
    

"A zene olyan kor lenyomata, amikor még nem tört be a digitális kultúra e térségbe. A zenészek nem youtube-ot hallgatva, hanem őseiktől álmukban vagy hipnotikus állapotban, transzban tanulták mesterségüket. Előadásunk olyan, mint egy, a térséget átszelő road music" - szerepel az esemény ajánlójában. Sántha István és Somfai Kara Dávid a 2017 és 2019 közt folytatott utazásaik során a magyarokkal és kunokkal rokon népeket keresték fel északnyugat-délkeleti irányban átszelve azt a térséget, amely az Ural-hegység déli részétől az Aral-tó és a Turáni-alföld érintésével a Tien-san északi részéig terjed.


Utazásaik egyik célja az volt, hogy betekintést nyerjenek az ott élő népcsoportok (a baskírok, karakalpakok, orosz óhitűek, özbékek, kazakok és kirgizek) zenei kultúrájába. Az előadás kísérő koncertjén altaji, tuva, kirgiz és magyar hőseposz részletek hangzanak el dobbal, fúvósokkal és topsúr hangszeres játékkal. A belépés ingyenes, de a részvételi szándékot a budapeste@yee.org.tr címen előzetesen jelezni kell.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NMHH: a világsztárok sem bírtak hazánk legnépszerűbb énekeseivel 2024-ben

NMHH: a világsztárok sem bírtak hazánk legnépszerűbb énekeseivel 2024-ben

Csupán öt külföldi előadó fért fel a magyarok húszas Spotify-toplistájára, míg a YouTube-on egyetlen világsztár sem került be az ország legkedveltebb énekesei közé.

Ne dobd ki a régi magnókazettákat, mert aranyat érhetnek!

Ne dobd ki a régi magnókazettákat, mert aranyat érhetnek!

Sok pénzt hajlandóak fizetni a gyűjtők egy-egy ritka darabért.

Jótékony rendőrök a leukémiás gyermekekért

Jótékony rendőrök a leukémiás gyermekekért

Örömzenére készül a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kórusa, amely a Broadway Stars Company művészeinek és a Magyar Rendőrség Zenekarának társaságában lép fel az Erzsébetligeti Színházban február 28-án 19:00-kor.

A rendőr, aki dallal hódított

A rendőr, aki dallal hódított

A zene és a hivatás harmóniája: Antóni Benjamin őrmester egyenruhájával és énekhangjával is felhívja magára a figyelmet.

Beperelte az iskolai zaklatója Eminemet

Beperelte az iskolai zaklatója Eminemet

Érdekességek, amiket talán még nem tudsz az amerikai rapperről.

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

http://ujhazak.com