Udvaros Dorottya-koncert lesz a MOMKultban

Majdnem valaki címmel ad koncertet Udvaros Dorottya szeptember 29-én pénteken a budai MOM Kulturális Központban (MOMKult).A színművész három évtizeddel első lemeze után 2015-ben készítette el második önálló albumát Majdnem valaki címmel. Az 1985-ben megjelent első anyagra, az Átutazóra Dés László írt zenéket, Bereményi Géza pedig szövegeket Udvaros Dorottyának. A később CD-n is megjelent LP több tízezer példányban kel el, vezette a slágerlistát, a magyar popalbumok között klasszikusként tartják számon: a korong bekerült a 303 magyar lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz című könyvbe is.

    
Udvaros Dorottya 1993-ban a Madách Színházban a Jövőre veled újra című musical főszereplője volt, szerepelt a Férfi és Nő című produkcióban, az Alföldi Róbert által rendezett István, a királyban, és a Mégis szép című önálló estjén is több dalt énekelt. 2012-ben a Thália Színházban a Cseh Tamás-emlékesten találkozott Hrutka Róberttel, aki Bereményi Géza felkérésére a produkció zenei rendezője volt. A gitáros-szerző több dalt írt Udvaros Dorottyának Bereményi Géza szövegeivel, ez vezetett a Majdnem valaki című albumhoz.
    

A lemez sok szempontból az Átutazó világának folytatása. Bereményi szövegei ezúttal is a férfi-nő viszony finom árnyalatait vizsgálják, a nyolcvanas évek hangulatát persze felváltotta napjaink világa - 21. század címmel született is egy dal. "Hiába az azóta eltelt sok-sok év, a szerelem ügye Gézát és engem is lázba tud hozni, és mindketten úgy érezzük, hogy még mindig van mondanivalónk és kérdésünk róla. Géza az esetek többségében történeteket ír, nála egy dalban végigélhetek egy emberi sorsot" - fogalmazott a művész korábban az MTI-nek.
    

A szeptember 29-i koncerten Hrutka Róbert zenekara kíséri Udvaros Dorottyát.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Ismerd meg Kömlő fiatal tehetségeinek első munkáját!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

A nemrég bemutatott dokumentumfilm hatására egyre többen kérnek bocsánatot az énekesnőtől.

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

Teljesen tönkreteheti a zenész karrierjét a legújabb botrány.

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Sztárpárok, akik videóklip forgatásán találkoztak.

Michael Jackson fehér akart lenni?

Michael Jackson fehér akart lenni?

A legelképesztőbb összeesküvés-elméletek, amelyek a popkirállyal kapcsolatban láttak napvilágot.

http://ujhazak.com