Újra az eredeti felállásában ad koncertet a Mandel Quartet vasárnap
Több mint 10 év után újra az eredeti felállásban hallgathatja meg a közönség az elmúlt évtizedekben világszerte nagy sikert aratott Mandel Quartet koncertjeit a budapesti Festetics Palotában vasárnap, az MVM Koncertek sorozatában - tájékoztatta a zenekar az MTI-t kedden.Közleményükben kiemelik, hogy délelőtt 11 órakor gyerekeknek tartanak ingyenes, de regisztrációköteles hangszerbemutató koncertet. A jubileumi koncertet este 7 órakor rendezik, amelyen középkori, reneszánsz és barokk táncokat hallgathat meg a közönség, többek között Giovanni Picchi, Tylman Susato, Claude Gervaise, Michel Corrette műveit.
A Mandel Quartet 1981-ben alakult Budapesten. Az együttesben Mandel Róbert középkori és reneszánsz tekerőlantokon, Kállay Gábor blockflőtéken, rebecen játszik és énekel, Jakobi László basszus rebecen és csellón, Márta István zeneszerző csembalón és reneszánsz ütőhangszereken játszik. Mandel Róbert, az együttes művészeti vezetője, mint hangszerkészítő és hangszerrestaurátor a múzeumokban fellelhető eredeti példányok hű másolataként maga készítette a hangszereit. Tekerőlantjával az 1980-as évek elején a világon elsőként koncertezett az USA-ban, Ausztráliában és Izraelben - áll a közleményben.
A régizene együttes Magyarországon kívül a legfontosabb hangversenyeit San Franciscóban a Berkeley Early Music Festivalon, Rio de Janeiroban a Theatro Municipalban, a Bregenzer Festspielén, a müncheni Deutsches Museumban, a tel-avivi Old Jaffa Chamber Music Festivalon, a comoi Autunno Musicale fesztiválon, a ferrarai Aterforumon és a mexikói Cervantino Festivalon adta.
A koncertre jegyek a Zeneakadémia jegypénztárában, a www.azongora.hu honlapon, valamint a hangverseny helyszínén, kizárólag a hangversenyek kezdete előtt 1 órával vásárolhatók. A hangszerbemutatóra az mvmkoncertek@gmail.com e-mail-címen lehet regisztrálni.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások