Újra magyar kézben a fesztivál

Újra magyar kézben a Sziget. Európa egyik legnagyobb fesztiválja az eddigi menedzsmenttel és szervezői csapattal, az egykori alapító, Gerendai Károly stratégiai vezetésével vág neki a 2026-os rendezvény szervezésének.A Sziget ismét független fesztiválként, az egyediségét és a korábbi értékeit hangsúlyosabban kiemelve a nemzetközi piacon is unikális rendezvényként tovább kívánja erősíteni pozícióját a nemzetközi élvonalban.

A jövő évi Sziget 2026. augusztus 11-étől 15-éig tervezik megrendezni - közölte Vető Viktória sajtófőnök kedden az MTI-vel. Mint írta, miután a fővárosi frakciók pozitív állásfoglalásával elhárult az akadálya annak, hogy a Sziget hosszú távú területbérleti engedéllyel vághasson neki a jövőnek, megszületett a megállapodás, amely szerint a londoni székhelyű Superstruct Entertainment-től Gerendai Károly veszi át a fesztivált működtető Sziget Zrt.-t.

"A Sziget Zrt.

tulajdonosi szerkezete folyamatosan alakul az elkövetkező hetekben, mert a menedzsment részvétele mellett folynak az egyeztetések a rendezvény nagyobb alvállalkozóival és partnereivel is, akikkel a terveink szerint közösen fogjuk finanszírozni a fesztivált. Elsőként a Budapest Park csatlakozik szakmai befektetőként, velük biztosan szorosan együttműködünk" - idézte Gerendai Károlyt a közlemény.

Kádár Tamás, a cég vezérigazgatója szerint a Sziget továbbra is Európa egyik legjelentősebb fesztiválja maradhat, megőrizve azokat az értékeket, amelyeket több mint három évtizede képvisel.

Gerendai Károly nyolc évvel ezelőtt vonult ki a fesztiváléletből. A közlemény kiemelte: stratégiai kérdésekben határozott elképzelésekkel tér vissza, amelyek megvalósításában számít a mostani menedzsment és a cégben dolgozó szakemberek munkájára, és szeretne további "tudást" is bevonni.

"A megújuláshoz sokat adhat hozzá, ha hallgatunk kívülről jövő véleményekre, olyan szakemberekre, akik különböző szemszögből nézik a fesztiválpiacot" - mondta Gerendai.

Pálffy András, a Budapest Park alapítója úgy fogalmazott, hogy a Park és a Sziget együttműködése egyfajta értékközösség. "Mindkét brand megőrzi autonómiáját, ugyanakkor kihasználjuk azokat a szakmai és működési szinergiákat, amelyekkel stabilabbá és jövőállóbbá tehetjük a magyar fesztiválpiacot" - közölte.

Gerendai Károly szerint a hosszú távú jövő alapjának biztosítéka lehet, ha sikerül a Sziget egyediségét és értékeit hangsúlyosabban kiemelni, a fesztivál kulturális lenyomatát jobban erősíteni, illetve Budapest és a Sziget szinergiáját jobban kihasználni.

"Nem szeretném, hogy a Sziget korosztályos kalitkába záródjon, és bár természetesen a legerősebb célcsoportunk továbbra is a mai fiatalok maradnak itthon és külföldön egyaránt, a régebbi látogatókat is fontosnak tartom megszólítani. Célunk, egy mindenki számára szerethető, a nemzetközi piacon is unikális fesztivál új lendülettel történő szervezése" - tette hozzá a Sziget régi-új tulajdonosa.

Kádár Tamás közölte, hogy napokon belül elkezdik a jegyárusítást egy 48 órás kedvezményes akcióval.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NMHH: a világsztárok sem bírtak hazánk legnépszerűbb énekeseivel 2024-ben

NMHH: a világsztárok sem bírtak hazánk legnépszerűbb énekeseivel 2024-ben

Csupán öt külföldi előadó fért fel a magyarok húszas Spotify-toplistájára, míg a YouTube-on egyetlen világsztár sem került be az ország legkedveltebb énekesei közé.

Ne dobd ki a régi magnókazettákat, mert aranyat érhetnek!

Ne dobd ki a régi magnókazettákat, mert aranyat érhetnek!

Sok pénzt hajlandóak fizetni a gyűjtők egy-egy ritka darabért.

Jótékony rendőrök a leukémiás gyermekekért

Jótékony rendőrök a leukémiás gyermekekért

Örömzenére készül a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kórusa, amely a Broadway Stars Company művészeinek és a Magyar Rendőrség Zenekarának társaságában lép fel az Erzsébetligeti Színházban február 28-án 19:00-kor.

A rendőr, aki dallal hódított

A rendőr, aki dallal hódított

A zene és a hivatás harmóniája: Antóni Benjamin őrmester egyenruhájával és énekhangjával is felhívja magára a figyelmet.

Beperelte az iskolai zaklatója Eminemet

Beperelte az iskolai zaklatója Eminemet

Érdekességek, amiket talán még nem tudsz az amerikai rapperről.

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

http://ujhazak.com