Vajda Gergely lett a francia Ars Nova újzenei együttes rezidens művésze

Három évre Vajda Gergelyt nevezték ki a francia Ars Nova újzenei együttes rezidens művészének.Vajda Gergely 2021-től az együttes élén karmesterként és komponistaként tölti be az Artist in Residence pozíciót. Az együttessel első alkalommal megvalósuló koncert Kurtág György 95. születésnapja előtt tiszteleg május 25-én a Théatre Auditorium de Poitiers-ben - mondta el Vajda Gergely csütörtökön az MTI-nek.     


Hozzátette, hogy a Hommage a Kurtág György-koncert témája a kommunikáció lesz, azaz tudunk-e egymással beszélni, kommunikálni, mire alkalmas a beszéd, a zene mennyivel tud többet, vagy mást, milyen nehézségei vannak a többnyelvű környezetnek, s hogy ez a művészetben hogyan szűrődik le. A koncerten elhangzik Kurtág György What is the Word című műve, amely Beckett szövegére íródott és szintén kétnyelvű, magyar és angol. Agota Kristof Az analfabéta című önéleti írására Vajda Gergely írt zenét, valamint, Ligeti György művei mellett megszólal például Georges Aperghis ütőhangszerek nyelvére lefordított valós szövege is. A muzsikát beszélgetések, videók egészítik ki.     


Vajda Gergely elmondta, hogy évente 3-4 koncertet vezényel majd az Ars Nova élén, s komponál is számukra, az együttessel való folyamatos munkája pedig lehetőséget ad a közös építkezésre, fejlődésre. Az Ars Nova Franciaország legrégebben, az 1960-as években alakult újzenei együttese, amelyet az ország vezető zenekarainak muzsikusai alkotnak.    


Vajda Gergely jelenleg a kortárs zene bemutatására létrejött UMZE Kamaraegyüttes művészeti vezetője, a Hunstville Symphony Orchestra (USA) és a Portland Festival Symphony zeneigazgatója, az Eötvös Péter Kortárs Zenei Alapítvány programigazgatója.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Ismerd meg Kömlő fiatal tehetségeinek első munkáját!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

A nemrég bemutatott dokumentumfilm hatására egyre többen kérnek bocsánatot az énekesnőtől.

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

Teljesen tönkreteheti a zenész karrierjét a legújabb botrány.

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Sztárpárok, akik videóklip forgatásán találkoztak.

Michael Jackson fehér akart lenni?

Michael Jackson fehér akart lenni?

A legelképesztőbb összeesküvés-elméletek, amelyek a popkirállyal kapcsolatban láttak napvilágot.

http://ujhazak.com