Vajda János-ősbemutatóval ünnepel a Budapesti Filharmóniai Társaság zenekara

Vajda János Filharmóniai ünnepi nyitányának ősbemutatójával ünnepli alapításának 166. évfordulóját a Budapesti Filharmóniai Társaság zenekara december elsején a Pesti Vigadóban.Az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában elhangzott, hogy a zenekart Erkel Ferenc, a Himnusz zeneszerzője indította útjára 1853 november 20-án.
Az együttes mindig is nagy hangsúlyt fordított a magyar zenetörténet kincseinek bemutatására és ápolására.

    
Tóth László, a Budapesti Filharmóniai Társaság elnöke a műsorban felidézte, hogy a zenekar története során rengeteg ősbemutatót tartott. Ezek között Kodály Zoltán Galántai táncok című művének bemutatóját és Gustav Mahler első szimfóniájának 1889-ben tartott világpremierjét említette Tóth László. Mint hozzátette, ezt a hagyományt folytatva a december elsejei koncertre Vajda János kortárs zeneszerzőtől rendeltek egy nyitányt.
    

Fejes Krisztina, a koncerten közreműködő zongoraművész beszámolt róla, hogy a hangversenyen a társaság elnök-karnagyi posztját 41 évig betöltő komponista, Dohnányi Ernő (1877-1960) Változatok egy gyermekdalra (Op. 25) című, "fantasztikusan karakteres" darabját adja majd elő. Tóth László erről megjegyezte, hogy a komponistát "1944-ben elüldözték" az országból, ugyanakkor a zenekar haláláig annak elnök-karnagyának tekintette Dohnányi Ernőt. Ezért mostantól minden ünnepi koncerten műsorra tűznek Dohnányi-művet - hívta fel a figyelmet. Az esten Bartók Béla Román népi táncok című művének zenekari átirata is felcsendül.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Egy oknyomozó újságíró tagadhatatlan tényei Michael Jackson gyermekmolesztálási ügyével kapcsolatban

Egy oknyomozó újságíró tagadhatatlan tényei Michael Jackson gyermekmolesztálási ügyével kapcsolatban

Maureen Orth írása segíthet kontextusba helyezni a Neverland elhagyása című dokumentumfilmben elhangzottakat.

Tizenöt érdekesség a Prodigyről

Tizenöt érdekesség a Prodigyről

Keith Flint énekes tegnapi halála ürügyén gyűjtötték össze a bandával kapcsolatos legfontosabb dolgokat.

Az ember a legenda mögött: Freddie Mercury

Az ember a legenda mögött: Freddie Mercury

November 1-jétől a magyar mozikban is megtekinthető a Bohém rapszódia.

Torrente film rajongók figyelem!

Torrente film rajongók figyelem!

Az elmúlt 20 évben 5 Torrente filmvígjátékot forgattak. A film a spanyol nyelvterület mellett Magyarországon és Görögországban lett sikeres. Itthon Csuja Imrének köszönhetjük a Torrente alak fantasztikus szinkronizálását. Santiago Segura filmrendező egyben a Torrente főszerep megtestesítője is lett.

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

Új lemezével tér vissza négy év után Budapestre James Blunt. A népszerű brit popelőadó, dalszerző 2018. május 8-án ad koncertet a Sportarénában - közölte a szervező Live Nation szerdán az MTI-vel.

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

A magyar fővárost is érinti Rag'n'Bone Man jövő évi európai turnéja. Napjaink egyik legsikeresebb pop-soul-blues brit előadója 2018. május 4-én ad koncertet a Papp László Budapest Sportarénában.

Katonai kódfejtőként, borítékolóként és karácsonyi díszítőként is dolgoztak a rocksztárok

Katonai kódfejtőként, borítékolóként és karácsonyi díszítőként is dolgoztak a rocksztárok

Kemény munkával keresték a kenyerüket a zenészek, mielőtt befutottak volna.

Pápai Joci: rengeteg pozitív élmény ért eddig Kijevben

Pápai Joci: rengeteg pozitív élmény ért eddig Kijevben

Pápai Joci, aki Magyarországot képviseli a kedden kezdődő Eurovíziós Dalfesztiválon, már egy hetet eltöltött a felkészüléssel Kijevben, túl van két próbán és két fellépésen is. Mint az MTI-nek elmondta, rengeteg pozitív élmény érte eddig az ukrán fővárosban.

Csak megvágva adták le Eminem erőszakos klipjét

Csak megvágva adták le Eminem erőszakos klipjét

Az elmúlt 30 év 5 legmegosztóbb MTV zenei felvétele.

Petíciót írnak a rajongók, hogy Tóth Gabi menjen az Eurovízióra

Petíciót írnak a rajongók, hogy Tóth Gabi menjen az Eurovízióra

Sokan nem törődtek bele Pápai Joci győzelmébe.

http://ujhazak.com