Vincze Lilla: mutassuk meg nyelvünket és zenénket

A Dal 2020 műsor azért különleges, mert ahhoz járul hozzá, hogy a magyar nyelvű könnyűzene pozícióit erősítse. Nyelvünkben és muzsikánkban olyan alapértékeink vannak, amelyeket meg kell mutatnunk és ehhez merészség is kell - mondta el Vincze Lilla az MTI-nek.A zenész, dalszerző, a Napoleon Boulevard EMeRTon-díjas énekesnője, zenepedagógus, énektanár idén másodszor vesz részt A Dal zsűrijében. A dalválasztó showműsor harmadik válogatóját szombaton este 19.35-től láthatják a nézők a Duna Televízió és a Duna World csatornán.

    
Mint kiemelte, a magyar zenei kultúra sokszínű és különleges, ezért fontos, hogy a gyökereket ápoljuk. "A rock and roll műfaja Magyarországon szinte egyidős a televíziózással, és büszkék lehetünk azokra a magyar nyelvű dalokra, amelyek az elmúlt évtizedekben születtek" - fogalmazott. Vincze Lilla felidézte, hogy 1986-ban a Napoleon Boulevard-ral is egy dalversenyen tűntek fel, amikor a siófoki Interpop Fesztiválon Kérlek, ne félj című számukkal győztek. Hozzátette: akkor zárt volt a piac, mindössze egy kiadó volt és egy rádió, de egy ország figyelt a fesztiválra és a zenekar több mint egymillió lemezt adott el.
    

"Manapság már nem beszélhetünk lemezpiacról, viszont az internettel szinte minden zenéhez hozzá lehet férni és rengeteg rádióadó működik. A Dal 2020 győztese pedig 75 millió forint összértékű nyereménnyel építheti tovább zenei karrierjét. Ezzel többek között motiválja az előadókat és a szerzőket, továbbá megmutatja, kik hoznak elgondolkodtató, egyedi, újszerű zenei világot a mai magyar poprock kultúrába" - jelentette ki az énekesnő.
   

A Dal 2020 múlt szombati második válogatója meghozta az első maximális pontszámot a zsűritől: a Nene zenekar ezzel automatikusan továbbjutott Későre jár című dalával. Vincze Lilla az MTI-nek elmondta: több erős produkció most szombaton is lesz látható lesz, így elképzelhetőnek tartja, hogy a zsűritagok ismét 40 pontot fognak adni.
    

A Dal 2020 élő adásait szombat esténként 19.35-től hat héten keresztül kísérhetik figyelemmel a nézők a Duna Televízió és a Duna World műsorán. A március 7-i döntőben derül ki, melyik lesz az év magyar slágere. A négytagú zsűriben Vincze Lilla mellett Nagy Feró énekes, dalszövegíró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere; Pély Barna Artisjus-díjas énekes-gitáros-zeneszerző és Apáti Bence táncművész, publicista, az Operettszínház balettigazgatója foglal helyet. Idén is a nézők látják el az ötödik zsűritag szerepét, így aktív részesei lesznek a dalválasztási folyamatnak.
    

A Dal 2020 műsorvezetője Rókusfalvy Lili és Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie. Az idei versenyről és a résztvevőkről A Dal 2020 honlapján - adal.hu -, valamint Facebook, Instagram és YouTube oldalán találhatóak részletes információk, extra tartalmak, videók és cikkek.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Ismerd meg Kömlő fiatal tehetségeinek első munkáját!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

A nemrég bemutatott dokumentumfilm hatására egyre többen kérnek bocsánatot az énekesnőtől.

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

Teljesen tönkreteheti a zenész karrierjét a legújabb botrány.

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Sztárpárok, akik videóklip forgatásán találkoztak.

Michael Jackson fehér akart lenni?

Michael Jackson fehér akart lenni?

A legelképesztőbb összeesküvés-elméletek, amelyek a popkirállyal kapcsolatban láttak napvilágot.

http://ujhazak.com