Zeneipari érdekszövetség alakult

Music Hungary Szövetség néven a hazai zeneipar szereplőinek széles körét magába foglaló érdekképviseleti szövetség alakult csütörtökön Budapesten, az Artisjus székházában. Az alapító okiratot tizenöt szervezet képviselője írta alá.A szövetség az idén immár ötödik alkalommal megrendezett Music Hungary konferenciából nőtt ki. A zenei oktatástól egészen a technikai szabályokig az ott megvitatott kérdések központi szerve lesz, amely a döntéshozók felé a szakma érdekeit képviseli  - mondta két alapító szervezet, a Sziget Kft. és az Etalon Produkció képviseletében Tóth Tibor.

    
A célok között szerepel a magyar zene részarányának növelése a hazai piacon, az Nemzeti Kulturális Alap könnyűzenei támogatásának fenntartható biztosítása, az iparági szereplők szerepének növelése, a zenészek egzisztenciális, jogi, szociális helyzetének javítása. Az alapítók között van például a Mahasz, az Artisjus, az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület, a Hangszeresek Országos Szövetsége, az A38, a Magyar Dj és Producer Egyesület és a VOLT Produkció is.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Michael Jackson fehér akart lenni?

Michael Jackson fehér akart lenni?

A legelképesztőbb összeesküvés-elméletek, amelyek a popkirállyal kapcsolatban láttak napvilágot.

Rejtélyes zenészek és együttesek

Rejtélyes zenészek és együttesek

Tíz híres előadó különös legendája.

Egy oknyomozó újságíró tagadhatatlan tényei Michael Jackson gyermekmolesztálási ügyével kapcsolatban

Egy oknyomozó újságíró tagadhatatlan tényei Michael Jackson gyermekmolesztálási ügyével kapcsolatban

Maureen Orth írása segíthet kontextusba helyezni a Neverland elhagyása című dokumentumfilmben elhangzottakat.

Tizenöt érdekesség a Prodigyről

Tizenöt érdekesség a Prodigyről

Keith Flint énekes tegnapi halála ürügyén gyűjtötték össze a bandával kapcsolatos legfontosabb dolgokat.

Az ember a legenda mögött: Freddie Mercury

Az ember a legenda mögött: Freddie Mercury

November 1-jétől a magyar mozikban is megtekinthető a Bohém rapszódia.

Torrente film rajongók figyelem!

Torrente film rajongók figyelem!

Az elmúlt 20 évben 5 Torrente filmvígjátékot forgattak. A film a spanyol nyelvterület mellett Magyarországon és Görögországban lett sikeres. Itthon Csuja Imrének köszönhetjük a Torrente alak fantasztikus szinkronizálását. Santiago Segura filmrendező egyben a Torrente főszerep megtestesítője is lett.

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

Új lemezével tér vissza négy év után Budapestre James Blunt. A népszerű brit popelőadó, dalszerző 2018. május 8-án ad koncertet a Sportarénában - közölte a szervező Live Nation szerdán az MTI-vel.

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

A magyar fővárost is érinti Rag'n'Bone Man jövő évi európai turnéja. Napjaink egyik legsikeresebb pop-soul-blues brit előadója 2018. május 4-én ad koncertet a Papp László Budapest Sportarénában.

Katonai kódfejtőként, borítékolóként és karácsonyi díszítőként is dolgoztak a rocksztárok

Katonai kódfejtőként, borítékolóként és karácsonyi díszítőként is dolgoztak a rocksztárok

Kemény munkával keresték a kenyerüket a zenészek, mielőtt befutottak volna.

Pápai Joci: rengeteg pozitív élmény ért eddig Kijevben

Pápai Joci: rengeteg pozitív élmény ért eddig Kijevben

Pápai Joci, aki Magyarországot képviseli a kedden kezdődő Eurovíziós Dalfesztiválon, már egy hetet eltöltött a felkészüléssel Kijevben, túl van két próbán és két fellépésen is. Mint az MTI-nek elmondta, rengeteg pozitív élmény érte eddig az ukrán fővárosban.

http://ujhazak.com