Zenetörténeti előadások is színesítik az idei Budapest Kvartett Hétvégét

Zenetörténeti előadások is színesítik az idei Budapest Kvartett Hétvége elnevezésű minifesztivál programját, amelynek keretében idén Schubert összes vonósnégyesét hallgathatja meg a közönség péntektől vasárnapig a budapesti Nádor Teremben.G. Horváth László hegedűművész, az Anima Musicae Kamarazenekar művészeti vezetője és az esemény főszervezője az M1 aktuális csatorna pénteki adásában elmondta, hogy a rendezvényen az Accord Quartet, a Roman Quartet, a Szervánszky Quartet, a Krulik Kvartett, a Kállai Kvartett, a Quartetto Speranza, a Szigeti Kvartett és a Kruppa Kvartett előadásában hallhatja a közönség Franz Schubert 15 vonósnégyesét.

    
A művész felidézte, hogy tavaly először rendezték meg a minifesztivált, amely akkor Beethovent állította főszerepbe, aki éppen ugyanannyi vonósnégyest szerzett, mint Schubert. Kiemelte, hogy az első nagy romantikus szerző mindössze harmincegy évet élt, ám jelentős életművet hagyott hátra, amelyben kiemelkedő szerep jut vonósnégyeseinek.
   

A koncertek előtt a közönség zenetörténeti előadásokat hallhat Tóth Endre zenetörténésztől, aki a zeneszerzőről szóló számos anekdotával fűszerezi majd a programot. A szervező hozzátette: Schubert emblematikus C-dúr vonósötösét az Anima Musicae Kamarazenekar adja elő.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NMHH: a világsztárok sem bírtak hazánk legnépszerűbb énekeseivel 2024-ben

NMHH: a világsztárok sem bírtak hazánk legnépszerűbb énekeseivel 2024-ben

Csupán öt külföldi előadó fért fel a magyarok húszas Spotify-toplistájára, míg a YouTube-on egyetlen világsztár sem került be az ország legkedveltebb énekesei közé.

Ne dobd ki a régi magnókazettákat, mert aranyat érhetnek!

Ne dobd ki a régi magnókazettákat, mert aranyat érhetnek!

Sok pénzt hajlandóak fizetni a gyűjtők egy-egy ritka darabért.

Jótékony rendőrök a leukémiás gyermekekért

Jótékony rendőrök a leukémiás gyermekekért

Örömzenére készül a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kórusa, amely a Broadway Stars Company művészeinek és a Magyar Rendőrség Zenekarának társaságában lép fel az Erzsébetligeti Színházban február 28-án 19:00-kor.

A rendőr, aki dallal hódított

A rendőr, aki dallal hódított

A zene és a hivatás harmóniája: Antóni Benjamin őrmester egyenruhájával és énekhangjával is felhívja magára a figyelmet.

Beperelte az iskolai zaklatója Eminemet

Beperelte az iskolai zaklatója Eminemet

Érdekességek, amiket talán még nem tudsz az amerikai rapperről.

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

http://ujhazak.com