Zorán tizennegyedszer a Sportarénában

Tizennegyedik alkalommal lép fel Zorán a Papp László Budapest Sportarénában, a népszerű előadóművész koncertje március 18-án lesz.Megint lesznek vendégek, Zorán életének és zenei pályafutásának meghatározó szereplői közül többen is színpadra lépnek - kilétük a koncertig nem publikus. A bő kétórásra tervezett estén Zorán mintegy áttekintést nyújt pályájáról, felidézi korábbi koncertjeinek legsikeresebb mozzanatait, és izgalmas zenei meglepetésekben sem lesz hiány. A kihagyhatatlan dalok mellett megszólalnak ritkábban hallhatók is.
    

"Minden Aréna-koncerten előadom az abban az időszakban legjobbnak ítélt dalaimat, miközben a számlista időről-időre változik, és mindig beemelek régóta nem hallott darabokat is" - mondta Zorán az MTI-nek. Az énekes eddig tizenhárom alkalommal adott koncertet a Budapest Sportarénában, illetve annak elődjében, a Budapest Sportcsarnokban, és eddig valamennyi teltházas volt. A sorozat ezen a helyen 1992-ben kezdődött, legutóbb 2019-ben játszott az Arénában.
    

"Nincs olyan dal, amelyet nem szeretek eljátszani élőben, de olyan akad, ami még nem került elő koncerten. Valamennyi dalomat vállalom a mai napig, és ajándéknak érzem, hogy a szövegeimet testvérem, Dusán írta, Presser Gábor pedig csodálatos, rám szabott zenéket írt" - mondta Zorán az MTI-nek. Eddigi tucatnyi Aréna-koncertje mintegy felét dokumentálta, ezek nagyrészt CD-n és DVD-n jelentek meg.
    

Sztevanovity Zorán a Metro együttesben töltött sikeres hatvanas évekbeli indulás, majd néhány átmeneti év után 1976-ban indult szólópályafutása során csaknem kétszáz dalt énekelt el és 14 stúdióalbumot készített (a legutóbbi, a Kóló 2011-ben jelent meg). Legnagyobb sikerei közé tartozik az Apám hitte, az Amikor elmentél tőlem, A szerelemnek múlnia kell, a Ne várd a májust, a Kell ott fenn egy ország, a Nekem nem elég vagy a Kóló.
    

Az előadó évtizedek óta szinte folyamatosan úton van, több száz koncerten van túl országszerte és a környező országok magyarlakta területein. Idén nyáron fellép a Szegedi Szabadtéri Játékokon és a Művészetek Völgyében is. Zenekarának összetétele hosszú évek óta állandó, két muzsikussal, Sipeki Zoltán gitárossal és Horváth Kornél ütőhangszeressel 1993 óta játszik együtt. Mellettük Lattmann Béla a basszusgitáros, Gyenge Lajos dobol, Kovács Péter Kovax billentyűzik, Csányi István szaxofonozik, Óvári Éva, Kabelács Rita és Péter Barbara pedig vokálozik.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Ismerd meg Kömlő fiatal tehetségeinek első munkáját!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

A nemrég bemutatott dokumentumfilm hatására egyre többen kérnek bocsánatot az énekesnőtől.

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

Teljesen tönkreteheti a zenész karrierjét a legújabb botrány.

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Sztárpárok, akik videóklip forgatásán találkoztak.

Michael Jackson fehér akart lenni?

Michael Jackson fehér akart lenni?

A legelképesztőbb összeesküvés-elméletek, amelyek a popkirállyal kapcsolatban láttak napvilágot.

http://ujhazak.com