A Fehérvár jó helyzetből várja a hazai visszavágót

A Fehérvár FC idegenbeli sikerével 2-1-es előnyről várja a szerdai visszavágót az azeri Szumgajit ellen a labdarúgó Konferencia-liga selejtezőjének második fordulójában.A magyar csapat nem kezdte jól az első felvonást, de sikerült fordítania, miután riválisa egy kiállítás miatt hatvan percen át emberhátrányban futballozott. Az is a Fehérvár malmára hajthatja a vizet, hogy ezúttal az ellenfélnek kell megküzdenie a hosszú utazás és az időeltolódás következményeivel, ami fáradtságot és enerváltságot okozhat, ahogy az múlt héten a magyarok játékán is tapasztalható volt eleinte.
    

Noha az OTP Bank Liga legutóbbi negyedik helyezettjétől számos kulcsjátékosa és vezetőedzője is távozott a nyáron, az új tréner, Pető Tamás irányításával nem sikerült rosszul a szezonkezdet, tekintve, hogy az azerbajdzsáni győzelmet és a hosszú hazautat követően Kecskeméten gól nélküli döntetlennel kezdte a magyar élvonal 2024/25-ös idényét. A veretlenség megőrzése pedig ezúttal továbbjutást érne.
    

Ennek elérésében a tapasztalat is segítheti az átalakult Fehérvárt, mert amíg a piros-kékek többnyire résztvevői az európai kupasorozatoknak, addig a Szumgajit története során mindössze harmadszor futballozhat európai színpadon. Az előző két alkalommal sok sikerélménye nem volt, ugyanis 2021-ben és 2022-ben is elvesztette első párharcát a macedón Shkëndija, illetve a szerb Cukaricki ellen, azaz még soha nem jutott tovább.
    

A párharc győztese a ciprusi Omonia és a georgiai Torpedo Kutaiszi csatájának továbbjutójával csap össze a harmadik körben - az első mérkőzést odahaza az Omonia nyerte 3-1-re -, a vesztes pedig búcsúzik a nemzetközi porondtól. A szerdai összecsapást a Duna 19 órától élőben közvetíti.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com