A kolozsvári csoportban játszik a magyar válogatott

A 2017-es férfi kosárlabda Európa-bajnokság kolozsvári csoportjában játszik a magyar válogatott - jelentette be csütörtökön a román (FRB) és a magyar szövetség (MKOSZ) közös kolozsvári sajtótájékoztatóján Horia Paun, a román szövetség elnöke.

A FRB vezetője elmondta, könnyű volt meghozni a döntést, hiszen 2012 óta partneri, baráti kapcsolatot ápol a két szövetség, és ennek megkoronázása volt tavaly a közös rendezésű női kosárlabda Eb. Megjegyezte: a két szövetség partnersége mindig kedvező volt mindkét fél számára.

kosárlabda

"Mindig tanulhattunk egymástól" - fogalmazott. Horia Paun elmondta: Románia 30 év után, Magyarország 17 után vesz részt férfi Eb-n. "Biztosak vagyunk benne, hogy megtelik a sportcsarnok, és reménykedünk, hogy mindketten továbbjutunk Isztambulba" - jelentette ki a FRB elnöke.

A két szövetség közötti partneri és a szövetségi vezetők közötti baráti kapcsolatokról Szalay Ferenc, az MKOSZ elnöke is szólt. Megjegyezte: Magyarország e kiváló kapcsolatok alapján reménykedett abban, hogy Románia partnere lehet az Eb-n, és ezáltal a kolozsvári csoportban játszhat.

"A női EB-n kipróbáltuk egymást, és látszott, hogy működik a kapcsolat" - közölte Szalay Ferenc, aki elmondta: a magyar szövetség abban szeretne segíteni, hogy minél jobban megteljen a csoportmérkőzéseknek otthont adó kolozsvári sportcsarnok.

Mindkét szövetségi vezető szót ejtett a mérkőzések biztonsági kockázatáról. Szalay Ferenc elmondta, a magyar szövetség arra törekszik, hogy zárt rendszeren belül értékesítse a jegyeket, és azok csak kosárlabda-szurkolókhoz jussanak. "Biztos vagyok benne, hogy a szurkolók között a legtöbb ember szereti a kosárlabdát, jó szurkolóként fog eljönni Kolozsvárra, nem pedig botrányt keresni" - jelentette ki.

Horia Paun kifejtette, a román szövetség is megfontolja a zárt rendszerű jegyértékesítést, de úgy vélte, ez szervező országként sokkal nehezebb lesz, mert sok jegyet kell eladnia. A szövetségi vezető elmondta: a döntés meghozatala előtt tanácskoztak a román rendőrség és csendőrség vezetőivel, akik megnyugtatták a szövetséget, és vállalták a rend biztosítását.

Bodnár Péter, az MKOSZ főtitkára elmondta, négy kategóriában kínálnak jegyeket a magyar szurkolóknak. A román-magyar mérkőzésre 1300 jegyet, a magyar csapat többi mérkőzésére 3000 jegyet különítettek el a magyar szövetség számára. Emellett 200 tornabérletet és a többi mérkőzésre összesen 3000 jegyet kap a magyar szövetség. Megjegyezte, a tornabérlet nem lesz érvényes a román-magyar mérkőzésre.

A 40. kontinenstornának Helsinki, Tel-Aviv, Kolozsvár és Isztambul ad otthont 2017. augusztus 31-től szeptember 17-ig. A fennállásának 15. kontinenstornájára készülő magyar válogatott - amely mind a hat csoportmeccsét megnyerve, százszázalékos teljesítménnyel jutott ki - 1999 után szerepelhet ismét Eb-n. Akkor Franciaországban mindhárom csoportmérkőzésén kikapott, és a 14. helyen zárt.

A 2017-es Eb csoportkörének sorsolását november 22-én tartják.

Ami a 24-es mezőnyt illeti, Finnország, Izrael, Románia és Törökország a rendező jogán indul, míg Spanyolország, Litvánia, Franciaország, Szerbia, Görögország, Olaszország, Csehország, Lettország és Horvátország a 2015-ös Európa-bajnokság 1-9. helyezettjeként szerzett részvételi jogot.

Hozzájuk csatlakozott a selejtezőből 11 válogatott, a hét csoportgyőztes - Magyarország, Oroszország, Belgium, Szlovénia, Grúzia, Németország és Lengyelország -, valamint a négy legjobb második helyezett, azaz Nagy-Britannia, Montenegró, Izland és Ukrajna.

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com