A magyar női csapat 25 gólt lőtt, egyet sem kapott

Negyedik csoportmérkőzésén harmadik győzelmét aratta a magyar válogatott a belgrádi vízilabda Európa-bajnokság női tornáján, amelynek A csoportjában szombaton 25-0-ra verte a portugálokat.waterpoloEredmény:
nők, 4. forduló, A csoport:
Magyarország-Portugália 25-0 (9-0, 6-0, 4-0, 6-0)
-------------------------------------------------
a magyar góldobók: Bujka, Kisteleki 4-4, Keszthelyi, Szücs, Czigány 3-3, Tóth, Illés, Antal 2-2, Takács, Garda 1-1

A nyolcról tizenkét csapatosra duzzasztott mezőny leggyengébbjei közé tartozó portugálokkal vívott csoportmeccs egyetlen kérdése az volt, hány góllal nyer Bíró Attila szövetségi kapitány csapata, amely a hollandoktól elszenvedett nyitónapi vereség után nyert a görög és a török válogatott ellen is.

A szombati mérkőzésen a 2014-ben Eb-bronzérmes, a tavalyi vb-n pedig kilencedik magyar együttes már húsz másodperc elteltével vezetett Takács Orsolya révén. Szücs Gabriella duplájával lett 3-0, és mivel a portugálok már ekkor sem tudtak érdemi ellenállást tanúsítani, az első szünetig kilencgólos előnyre tett szert a Bíró-csapat.

A második negyedben csaknem két percet kellett várni a 10. magyar találatra, amelyet Tóth Ildikó jegyzett, látványos ejtéssel juttatva a labdát a rivális kapujába. Az edzőmeccs kategóriába is nehezen sorolható találkozón a nagyszünetre 15-0-nál vonulhattak el a felek.

A befejező nyolc perc az összesen négyszer eredményes Bujka Barbara góljával indult, miközben a portugálok változatlanul képtelenek voltak bevenni a magyar kaput, és Antal Dóra alakította ki a 25-0-s végeredményt.
A magyar női csapat legközelebb hétfőn, 17.15-től játszik, az oroszokkal. A csoportból az első négy jut tovább a negyeddöntőbe.

A női tornáról csak a győztes jut ki az olimpiára, emellett a márciusi, hollandiai kvalifikációs tornán lehet még kvótához jutni. Ahhoz, hogy a magyar csapat ott legyen ezen a viadalon, a legjobb hatban kell végeznie az Eb-n. Hollandiában további négy válogatott szerezhet riói indulási jogot.

később:
Görögország-Törökország 12.30
Oroszország-Hollandia 15.45

férfiak, nyolcaddöntő:
Spanyolország-Málta 14-3 (3-1, 3-0, 7-1, 1-1)

később:
Montenegró-Franciaország 17.15
Szerbia-Szlovákia 18.45
Horvátország-Hollandia 20.15

(Forrás: MTI)

Hozzászólások


Élő tv-sportközvetítések

Élő tv-sportközvetítések

A pénteki, szombati és vasárnapi élő sportközvetítések a hazai televíziókban:

Szabó Bence: példaképek az elhunyt olimpiai bajnokok

Szabó Bence: példaképek az elhunyt olimpiai bajnokok

Igazi példaképeknek nevezte az elhunyt ötkarikás bajnokokat Szabó Bence, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára a halottak napja alkalmából rendezett csütörtöki megemlékezésen. A MOB honlapján...

Rövidpályás gyorskorcsolya-vk

Rövidpályás gyorskorcsolya-vk

A rövidpályás gyorskorcsolyázók számára a péntektől vasárnapig tartó calgary-i világkupaversennyel megkezdődik az új idény érdemi része. Darázs István, a magyar szövetség (MOKSZ) gyorsasági szakágv...

A kolozsvári csoportban játszik a magyar válogatott

A kolozsvári csoportban játszik a magyar válogatott

A 2017-es férfi kosárlabda Európa-bajnokság kolozsvári csoportjában játszik a magyar válogatott - jelentette be csütörtökön a román (FRB) és a magyar szövetség (MKOSZ) közös kolozsvári sajtótájékoztat...

Kassai Viktornak a szakma értékítélete számít

Kassai Viktornak a szakma értékítélete számít

Kassai Viktor labdarúgó játékvezető szerint tevékenységük megítélése szubjektív mind a szurkolók, mind a média részéről, számukra a nemzeti, kontinentális és nemzetközi ellenőrző testületek, játékveze...

Élő tv-sportközvetítések

Élő tv-sportközvetítések

A csütörtöki és pénteki élő sportközvetítések a hazai televíziókban: november 3., csütörtök: ----------------------- M4 Sport 16.00: Úszás, rövidpályás ob 19.00: Jégkorong, EIHC-torna, Magyar...


Problémák a Szusza Ferenc Stadion felújításának kivitelezésében

Problémák a Szusza Ferenc Stadion felújításának kivitelezésében

Az Újpest FC szerdán arról számolt be honlapján, hogy az általa felkért szakértő számos kivitelezési hibát állapított meg a Szusza Ferenc Stadion felújításával kapcsolatban. A klub leszögezte, nem ...

Storck szépen zárna egy jó évet

Storck szépen zárna egy jó évet

Nem számít szép mérkőzésre, de szeretné kiszolgálni a szurkolókat jövő vasárnap az Andorra elleni világbajnoki selejtezőn Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A német s...

Élő tv-sportközvetítések

Élő tv-sportközvetítések

A keddi és szerdai élő sportközvetítések a hazai televíziókban: november 2., szerda: ------------------- M4 Sport 15.45: Úszás, rövidpályás ob 17.45: Kézilabda, férfi Eb-selejtező, Magyar...

Vereséggel zárt a juniorválogatott

Vereséggel zárt a juniorválogatott

A magyar junior röplabda-válogatott négy szettben kikapott a MAFC-BME együttesétől a férfi röplabda NB I keddi játéknapján. A jövő áprilisi, magyar-szlovák közös rendezésű U19-es Európa-bajnokságra...

http://ujhazak.com