A tervek szerint Fetter Erik is indul

A tervek szerint Fetter Erik is indulhat a Giro d'Italia országúti körversenyen, miután az őt foglalkoztató EOLO-Kometa szabadkártyát kapott az olasz háromhetes viadalra.A Giro honlapján szerdán hozták nyilvánosságra a résztvevő csapatok listáját, amelyen a nemzetközi szövetség (UCI) múlt csütörtökön bejelentett döntése értelmében a szokásos 22 helyett 23 együttes kaphatott helyet. Az automatikus résztvevő 19 World Tour-csapat és a tavalyi idény legjobb pro team (prokontinentális) istállója mellett így három szabadkártyát osztottak ki, amelyek a várakozásoknak megfelelően a négy olasz pro istálló között találtak gazdára. Alberto Contador csapata, a Dina Mártont is soraiban tudó EOLO-Kometa mellett a Vini Zabú és a Bardiani CSF Faizané vehet részt a Girón, Pelikán János csapata, az Androni Giocattoli-Sidermec viszont lemaradt a viadalról.

    
Az EOLO-Kometa idén lépett az országúti kerékpársport második szintjét jelentő prokontinentális kategóriába, így először vehet részt háromhetes viadalon. A csapat sportügyekkel foglalkozó vezetője a kétszeres Giro d'Italia-győztes Ivan Basso, aki az istálló honlapján kiemelte: az olasz körverseny lesz a legfontosabb számukra az esztendőben, és le akarják tenni a névjegyüket a Girón.
    

Fetter az MTI megkeresésére elmondta, már teljesen felépült tavaly augusztusi edzésbalesetéből, a decemberi és januári edzőtáborban is teljes értékű edzésmunkát végzett. Elárulta, amikor először közölték vele decemberben, hogy a Giro-keretben számolnak vele, el sem hitte, és még most sem mer örülni, hiszen messze van a viadal, és a jelenlegi járványhelyzetben bármi megtörténhet addig. Hangsúlyozta, jó érzés számára, hogy bíznak benne, ugyanakkor még sok munkát kell elvégeznie májusig. Leszögezte, amennyiben valóban rajthoz áll, úgy fő célja egyértelműen az lesz, hogy teljesítse a versenyt és megtapasztalja a harmadik hét nehézségeit is.
    

Dina az MTI-nek úgy fogalmazott, az előzetes tervek alapján ő a május 12. és 16. között sorra kerülő Tour de Hongrie-n szerepel, rámutatott ugyanakkor, hogy a jelenlegi helyzetben bármi megtörténhet. Bevallása szerint jó formában várja, hogy végre versenyezhessen, előtte azonban a csapattal egy tíznapos edzőtábor vár még rá a spanyolországi Olivában.
    

A magyar kerékpárosok közül korábban Bodrogi László 2007-ben, valamint Valter Attila tavaly szerepelt a Giro d'Italián. Az immár a Groupama-FDJ-t erősítő tavalyi Tour de Hongrie-győztes Valter az előzetes tervek szerint idén is rajthoz áll, így várhatóan két magyar kerékpáros szerepelhet majd május 8. és 30. között a 184 bringást felvonultató olasz háromhetes viadalon.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com