A város főteréről a Misina csúcsára futnak szombaton Pécsen

Rendhagyó futónapot rendeznek szombaton Pécsen: az indulóknak a város főteréről csaknem 16 kilométert és több száz méteres szintkülönbséget kell teljesíteniük, hogy elérjék a Misina-hegy csúcsán található tévétornyot.

Hagyományteremtő célzattal rendezik meg az erőpróbát, arra a hazai futóklasszisok mellett külföldről - többek között Kenyából is - várják a sportolókat a szervezők - közölte Páva Zsolt (Fidesz) pécsi polgármester kedden. Hozzátette: nem csak a rendszeresen nagyobb távokat teljesítő futók részvételére számítanak, ezért összesen négy versenyszámban várják a rajtvonalnál a sportolókat, az egészséges testmozgásra vágyókat. A legkisebbek a "törpefutás" 1,4 kilométerén próbálhatják ki magukat 14 órától, a családokra 1,8 kilométer vár fél órával később, a nagyobbak a 4,2 kilométeres futásra nevezhetnek, amely 15 órától indul. Utóbbi távra várják az iskolák csoportos nevezését. Az 1. Decathlon-Hauni-PTE Futónapon 50-100 profi sportoló és mintegy kétezer amatőr futó részvételére számítanak.

Futas-a-drogok-ellenVári Attila kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, a futónapot szervező Pécsi Sport Nonprofit Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, hogy a profikra igazi kihívás vár. Nekik fél négytől a Széchenyi térről kell felfutniuk az 535 méter magas Misina-hegy csúcsán álló tévétoronyba egy embert próbáló szerpentinen 15,8 kilométeren keresztül.
Vári újságírói kérdésre válaszolva elmondta: a táv vonalvezetése érinti Pécs történelmi belvárosát, a Mecsekoldal családi házas övezeteit, hegyi szerpentines útszakaszokat, egy egyszerű maratonnál is nagyobb igénybevételt jelent a táv teljesítése a sportolók számára a többszöri szintemelkedés, szintesés leküzdése. A legjobbak nagyjából egy óra alatt lesznek képesek megtenni a szakaszt.

A futáson a legtöbb diákot mozgósító iskolát 100 ezer, a második helyezettet 70 ezer, a harmadikat 50 ezer forint értékű sportszervásárlási utalvánnyal díjazzák. A "csúcstámadáson" célba érők egyedi befutóéremmel gazdagodnak, a leggyorsabbak pedig a régióban különleges módon pénzdíjat is kapnak. Az abszolút leggyorsabb férfi és női versenyző nettó 100-100 ezer, a második helyezettek 70-70 ezer, a dobogó harmadik fokára felérők 50-50 ezer forint pénzdíjazásban részesülnek. Emellett a legjobb pécsi nő és férfi, a legjobb PTE-s versenyzők és a legjobb PSN Zrt.-s nevezők 50-50 ezer forint különdíjat vehetnek át.

forrás:MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com