Ambros Martín távozik a szezon végén a győri kézilabdacsapattól

Nem hosszabbítja meg az idény végén lejáró kontraktusát Ambros Martín és a Győri Audi ETO KC kézilabdacsapatának vezetése.A győri klub pénteki közleménye szerint a tréner maga jelezte a felnőtt csapatot üzemeltető Győri ETO Kft. ügyvezetésének, hogy nyártól új feladatokra szeretne koncentrálni, addig azonban minden fronton győzni akar az együttessel. "Győrbe történő visszatérésemkor az a cél vezérelt, hogy újra rátérjünk a korábban közösen elért sikerek útjára, a győztes útra. Hittem, és továbbra is szilárdan hiszem, hogy együtt ismét sikerülhet felérni a csúcsra, és minden esélyünk megvan arra, hogy elérjük a céljainkat" - fogalmazott a közleményben a tréner.
    

Kiemelte, hogy 2021 elején új kihívásokat fogalmazott meg magának, ezekről pedig nem tett le, csak elhalasztotta az ETO hívása miatt. "Nyártól majd ismét ezekre fogok koncentrálni, de addig rengeteg a teendő még. Minden fronton versenyben vagyunk, nehéz ellenfelek, kőkemény összecsapások várnak ránk minden sorozatban, de együtt közösen sikerülhet elérni céljainkat. Hálásan fogok majd távozni, hiszen ismét részese lehettem a győri kézilabdás közösségnek, az ETO-családnak, akik számomra a világ legjobb szurkolói is egyben. Lehetetlen most megmondani hogyan zárul majd az idei évad, de az biztos, hogy mindent megteszünk a győzelmekért" - nyilatkozta Ambros Martín vezetőedző.
    

Endrődi Péter ügyvezető kiemelte, a jövővel kapcsolatban nyílt, egyenes, őszinte megbeszéléseket folytattak az elmúlt időszakban Martínnal, döntését pedig elfogadják. "Céljaink változatlanok, azaz együtt, Ambrossal közösen szeretnénk minden fronton az élen végezni. Az egyeztetések már megkezdődtek, a vezetőedzői posztra esélyes trénerek egy szűk elitjével állunk tárgyalásban" - mondta a sportvezető.
   

Ambros Martín 2021. május 10-én foglalta el ismét a Győri Audi ETO KC vezetőedzői posztját. Az azóta eltelt időszakban 67 tétmérkőzésen vezette a csapatot, mérlege 60 győzelem, 2 döntetlen és 5 vereség. Irányításával a 2020/21-es szezon végjátékában Magyar Kupa aranyérmet nyert a csapat, a Bajnokok Ligája négyes döntőjében pedig bronzérmet szerzett. A 2021/22-es szezonban bajnoki aranyéremre vezette a klubot, valamint ezüstérmet szerzett a Bajnokok Ligájában és a Magyar Kupában is.
    

Az 54 éves Martín korábban 2012 és 2018 között ült már a győri kispadon, akkor a BL-t négyszer, a magyar bajnokságot és a Magyar Kupát egyaránt ötször nyerte meg. A tréner 2016-ban pár mérkőzés erejéig Elek Gáborral a magyar női kézilabda-válogatott ideiglenes szövetségi kapitánya is volt.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com