Az eddigi legerősebb mezőny rajtol szombaton

Az országúti kerékpáros magyar körverseny történetének legerősebb mezőnye áll rajthoz szombaton az esztergomi Bazilika előtt a 41. Tour de Hongrie-n.Tavaly a világelit alatt a második vonalnak számító prokontinentális istállók közül négy vett részt a viadalon, idén ebből a kategóriából nyolcat láthatnak a szurkolók. A csúcskategóriát jelentő World Tour-sorok közül pedig öt lesz itt, amint Eisenkrammer Károly főszervező fogalmazott: "a valaha volt legnagyobb kerékpárversenyt szervezzük Magyarországon".

    
A nemzetközi szövetség (UCI) 2.1-es kategóriájú viadalán az előzetes rajtlistán 20 csapat 119 versenyzője szerepel, köztük nyolc csapatban lesz magyar kerékpáros, tizenhat itthoni bringás mellett a székely paralimpiai bajnok Novák Károly Eduárd is szerepet kap. Mindkét World Tourban érdekelt magyar kerekes indul: a 2017-ben második Peák Barnabást a Mitchelton-Scott, a tavaly harmadik Valter Attilát a CCC csapatában láthatják a nézők. Az időfutambajnok Peák saját bevallása szerint jó formában van, és bízik benne, hogy lesz lehetősége megmutatnia magát. Az MTI érdeklődésére hangsúlyozta: előzetes elvárásai nincsenek, mivel a világjárvány okozta kényszerszünet után kevés versenynapja volt, és azt sem tudja, milyen erős lesz a mezőny.
    

A prokontinentális csapatok magyar kerékpárosa Kusztor Péter (Novo Nordisk) és Pelikán János (Androni Giocattoli-Sidermec), a kontinentális sorokból pedig - mivel a sérülésből lábadozó Fetter Erik hiányzik - kiemelendő az elmúlt esztendőben második Dina Márton (Kometa-Xstra), valamint a friss magyar bajnok Filutás Viktor és a tavalyi ob-n aranyérmes Szarka Gergely (Giotti Victoria Palomar). A magyar válogatottban hat hazai versenyző szerepel, a csíkszeredai Team Novákban pedig indulnak magyar kerékpárosok is és egy székely is ott lesz a csapatban. A szintén jó formát mutató Dina az MTI-nek elárulta: az előzetes tervek szerint valószínűleg ő megy majd az összetettért a csapatból, ám számszerű célkitűzést nem kívánt megfogalmazni, az összetettben akar minél jobb teljesítményt nyújtani és szép eredményt elérni.
    

Az esztergomi nyitóetap - amely során háromszor mássza meg a mezőny a Két-bükkfa-nyeregig tartó emelkedőt - rögtön komoly erőpróba lesz a résztvevőknek. Ezután két sík szakasz következik, a hajdúszoboszlói és a nyíregyházi befutó is a sprintereknek kedvez, és a negyedik, Kazincbarcikán záruló szakaszon is van esély mezőnyhajrára. A szerdai zárás lesz a királyetap: a hajrában előbb Mátraházáig tekernek fel a versenyzők, majd lejtmenet után ismét nekiveselkednek, és ezúttal 984 méteres magasságig másszák Magyarország legmagasabb hegyét, a Kékestetőt. A több mint 13 millió forint összdíjazású magyar körverseny összetettje nagy valószínűséggel az utolsó emelkedőn fog eldőlni, a dobogóért a jó formában lévő hegyimenők vetélkednek majd.
    

A tavalyi győztes lett Krists Neilands biztosan nem védi meg a címét, mivel ezúttal az ugyancsak szombaton kezdődő Tour de France-on áll rajthoz. Az utak mentén az elmúlt esztendőkhöz hasonlóan lesz lehetőségük a szurkolásra a nézőknek, akiket a szervezők nyomatékosan kértek a maszkviselésre. A versenypályán kívül idén a járványhelyzet miatt nem lehet majd találkozni a buborékban kezelt kerékpárosokkal, így a korábban megszokott lehetőségek, a rajt- vagy célterületeken begyűjthető aláírások vagy közös fotók ezúttal elmaradnak.
    

Az öt versenynap alatt hat megyét, húsz várost és összesen 55 települést érintő Tour de Hongrie-t az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti, míg a Eurosporton a Tour de France közvetítései előtt vagy után lesz összefoglaló a viadalról.


    A magyar körverseny mezőnye:
    World Tour:
Israel Start-Up Nation (izraeli), Jumbo-Visma (holland), TREK-Segafredo (amerikai), Mitchelton-Scott (ausztrál), CCC (lengyel)
    prokontinentális:

Androni Giocattoli-Sidermec (olasz), Alpecin-Fenix (belga), Novo Nordisk (amerikai), Vini Zabú-KTM (olasz), Bingoal-Wallonie Bruxelles (belga), Uno-X (norvég), Caja Rural-Seguros-RGA (spanyol), Sport Vlaanderen-Baloise (belga)

    kontinentális:
Kometa-Xstra (spanyol), Adria-Mobil (szlovén), Team Novák (román), Vorarlberg Santic (osztrák), Giotti Victoria Palomar (román), Elkov-Kasper (cseh)

    nemzeti csapat:
magyar válogatott

    A 826 kilométer össztávú Tour de Hongrie programja:
1. szakasz, augusztus 29., szombat: Esztergom-Esztergom, 118 km (szintkülönbség: 1963 m)
2. szakasz, augusztus 30., vasárnap: Debrecen-Hajdúszoboszló, 158 km (565 m)
3. szakasz, augusztus 31., hétfő: Karcag-Nyíregyháza, 182 km (516 m)
4. szakasz, szeptember 1., kedd: Sárospatak-Kazincbarcika, 180 km (1150 m)
5. szakasz, szeptember 2., szerda: Miskolc-Gyöngyös-Kékestető, 188 km (3259 m)


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com