Az MNASZ elnöke szerint az autósportnak is jó a Hajdúnánáson épülő MotoGP-pálya

Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke szerint a hazai autósportnak is hasznos, hogy Hajdúnánáson gyorsaságimotoros világbajnoki pálya épül és 2023-tól nyolc éven át versenyez majd ott a MotoGP mezőnye.A létesítmény megépítéséről és az ehhez kapcsolódó beruházásról szombaton sajtótájékoztatón számolt be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, az autó- és motorsport fejlesztéséért felelős kormánybiztos. "Az MNASZ elnökeként számomra nagy öröm, hogy Palkovics miniszter úr személyében elhivatott kormánybiztosa is van az autó- és motorsportnak, és külön megtiszteltetés volt számomra, hogy a fejlesztési stratégia kidolgozásában a miniszter úr felkérése alapján együtt dolgoztunk" - nyilatkozta Oláh Gyárfás hétfőn az MTI-nek.

    
A sportvezető hozzátette, amikor 2015-ben elnökké választották, akkor többek között azt a célt tűzte ki, hogy a sportágat és annak szakmai vezetését megújítsa és új szintre emelje, amelynek eredményeként a tehetséges fiatalok sportértéke és a sportágban lévő lehetőségek felkeltik a kormányzat figyelmét.
    

"Az elmúlt években rengeteg munkát fektettünk abba, hogy nemzetközi versenysorozatok futamait hozzuk Magyarországra, a nemzetközi szövetségben jelentősen növeljük a magyar szakemberek részvételét, gondoskodjunk az eredményes és sikeres utánpótlás-nevelésről, valamint olyan szakmai fejlesztéseket hajtsunk végre, amelyekkel jó helyzetbe hozhatjuk a hazai autósportot" - mondta az MNASZ elnöke, aki szerint az elmúlt években a szövetségben végrehajtott megújulás elengedhetetlen volt a kormány autó- és motorsport stratégiájának alapjaihoz.
    

"A MotoGP Magyarországra hozatala a mi sportágunknak is jó lehetőség, mivel a világ összes MotoGP-pályáján szerveznek autóversenyeket is" - jelentette ki Oláh Gyárfás, aki szerint az ország keleti része az autósport számára is kiemelt jelentőségű, többek között ezért is választották a rali Európa-bajnoki futam helyszínének Nyíregyházát.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com