Babos a negyeddöntőbe jutott

Babos Tímea két játszmában legyőzte a negyedik helyen kiemelt román Monica Niculescut az 500 ezer dollár összdíjazású sencseni keménypályás női tenisztornán, és bejutott a negyeddöntőbe.

A világranglistán 70. Babos simán hozta az első szettet, majd a folytatásban gyorsan elvette a tenyerest is nyeső Niculescu (39.) adogatását, és végül 1 óra 41 perc alatt diadalmaskodott. Az előző három összecsapásukat a román játékos nyerte.

Babos Tímea

"Nagyon nehéz mérkőzés volt, rengeteg hosszú labdamenettel. Ami különösen széppé teszi ezt a sikert, hogy szinte akárhányszor jött egy nehezebb pillanat, akkor én játszottam jobban.

Ez egy igazi mentális győzelem amellett, hogy nagyon jól is játszottam" - nyilatkozta honlapján a 22 éves Babos, hozzátéve, Niculescu érdekes ellenfél, rendkívül speciális játékkal.

A mérkőzés ezért komoly taktikát igényelt, s örül, hogy edzőjével, Thomas Drouet-val ezt sikerült megbeszélni.

Babos a következő fordulóban a hatodikként rangsorolt kanadai Eugenie Boucharddal találkozik, aki a selejtezőből érkezett amerikai Nicole Gibbset győzte le. A kanadai játékos jelenleg 49. a világranglistán, de 2014 októberében ötödik volt. Abban az évben döntőt játszott Wimbledonban, míg az Australian Openen és a Roland Garroson a legjobb négyig jutott.

Eredmények (a viadal honlapja szerint):
nyolcaddöntő:
Babos Tímea-Monica Niculescu (román, 4.) 6:1, 6:4
Friedsam (német)-Begu (román, 3.) 7:5, 3:2-nél Begu feladta
Bouchard (kanadai, 6.)-Gibbs (amerikai) 6:4, 6:2
Siniakova (cseh)-Dijasz (kazah, 7.) 6:0, 6:4
Vang (kínai)-King (amerikai) 7:6, 6:3
Riske (amerikai)-Szu Vej (tajvani) 3:6, 7:5, 6:1

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com