• -5 ℃ / 3 ℃

Bácsi újabb technikai tussal már a nyolc között (2. rész)

Bácsi Péter bejutott a negyeddöntőbe a kötöttfogásúak 75 kilogrammos súlycsoportjában a riói olimpia vasárnapi birkózónyitányán.

A Ferencváros világ- és kétszeres Európa-bajnoka második mérkőzésén a bolgár Daniel Alekszandrovot is technikai tussal győzte le, azaz nyolcpontos előnyre tett szert.

Download (1)

A meccs elején mindkét birkózót egyszer-egyszer figyelmeztette a bíró, aztán a második intést Bácsi kapta először, így neki kellett először térdelő helyzetbe mennie. Az idei Európa-bajnokságon a 80 kilósok között bronzérmes ellenfele már kiemelte, amikor Bácsi letette a lábát a szőnyegre és kifordult a bolgár szorításából, azaz kivédekezte a veszélyes szituációt.

Ezt követően a bolgár került a földre, Bácsi pedig gyönyörűen - ahogy első mérkőzésén is - kiemelte és nagy ívben eldobta Alekszandrovot, majd ismét próbálkozott, azonban ekkor nem tudta végigvinni az akciót és a riválisa hasra érkezett, de - némi videózás után - a magyar újabb két pontot kapott (6-0). Az újabb parterhelyzetnél Bácsi lezárta a találkozót: a kiemelésből még nem sikerült akciót csinálnia, de a földre érkezést követően megpörgette Alekszandrovot, azaz ismét 8-0-ás előnyre tett szert, ami újabb technikai tust jelentett.

Bácsi a mérkőzést követően nem állt meg a vegyes zónában, mivel hamarosan újra a szőnyegen kell lennie: a legjobb nyolc között a tavalyi Európa Játékokon győztes, vb- és Eb-bronzérmes azeri Elvin Murszalijevvel találkozik.

Bácsi mérkőzését megelőzően, néhány perccel korábban óriási füttykoncerttel tüntetett a közönség, ugyanis a másik ágon a címvédő orosz Roman Vlaszov egy igencsak vitatható bírói döntésnek köszönhetően jutott tovább a négy évvel korábban egy súlycsoporttal lejjebb szintén olimpiai bajnok dél-koreai Kim Hjeon Vúval szemben, aki a londoni játékokon Lőrincz Tamást győzte le a fináléban.

Eredmények:
birkózás, kötöttfogású 75 kg, nyolcaddöntő:
Bácsi Péter-Daniel Aleksandrov (bolgár) 8-0 - technikai tus
korábban:
1. forduló, a 16 közé jutásért:
Bácsi Péter- Carlos Andres Munoz Jaramillo (kolumbiai) 8-0 - technikai tus

MTI

Hozzászólások


Élő tv-sportközvetítések

Élő tv-sportközvetítések

A pénteki, szombati és vasárnapi élő sportközvetítések a hazai televíziókban:

Szabó Bence: példaképek az elhunyt olimpiai bajnokok

Szabó Bence: példaképek az elhunyt olimpiai bajnokok

Igazi példaképeknek nevezte az elhunyt ötkarikás bajnokokat Szabó Bence, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára a halottak napja alkalmából rendezett csütörtöki megemlékezésen. A MOB honlapján...

Rövidpályás gyorskorcsolya-vk

Rövidpályás gyorskorcsolya-vk

A rövidpályás gyorskorcsolyázók számára a péntektől vasárnapig tartó calgary-i világkupaversennyel megkezdődik az új idény érdemi része. Darázs István, a magyar szövetség (MOKSZ) gyorsasági szakágv...

A kolozsvári csoportban játszik a magyar válogatott

A kolozsvári csoportban játszik a magyar válogatott

A 2017-es férfi kosárlabda Európa-bajnokság kolozsvári csoportjában játszik a magyar válogatott - jelentette be csütörtökön a román (FRB) és a magyar szövetség (MKOSZ) közös kolozsvári sajtótájékoztat...

Kassai Viktornak a szakma értékítélete számít

Kassai Viktornak a szakma értékítélete számít

Kassai Viktor labdarúgó játékvezető szerint tevékenységük megítélése szubjektív mind a szurkolók, mind a média részéről, számukra a nemzeti, kontinentális és nemzetközi ellenőrző testületek, játékveze...

Élő tv-sportközvetítések

Élő tv-sportközvetítések

A csütörtöki és pénteki élő sportközvetítések a hazai televíziókban: november 3., csütörtök: ----------------------- M4 Sport 16.00: Úszás, rövidpályás ob 19.00: Jégkorong, EIHC-torna, Magyar...


Problémák a Szusza Ferenc Stadion felújításának kivitelezésében

Problémák a Szusza Ferenc Stadion felújításának kivitelezésében

Az Újpest FC szerdán arról számolt be honlapján, hogy az általa felkért szakértő számos kivitelezési hibát állapított meg a Szusza Ferenc Stadion felújításával kapcsolatban. A klub leszögezte, nem ...

Storck szépen zárna egy jó évet

Storck szépen zárna egy jó évet

Nem számít szép mérkőzésre, de szeretné kiszolgálni a szurkolókat jövő vasárnap az Andorra elleni világbajnoki selejtezőn Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A német s...

Élő tv-sportközvetítések

Élő tv-sportközvetítések

A keddi és szerdai élő sportközvetítések a hazai televíziókban: november 2., szerda: ------------------- M4 Sport 15.45: Úszás, rövidpályás ob 17.45: Kézilabda, férfi Eb-selejtező, Magyar...

Vereséggel zárt a juniorválogatott

Vereséggel zárt a juniorválogatott

A magyar junior röplabda-válogatott négy szettben kikapott a MAFC-BME együttesétől a férfi röplabda NB I keddi játéknapján. A jövő áprilisi, magyar-szlovák közös rendezésű U19-es Európa-bajnokságra...

http://ujhazak.com