Bajnokok Ligája - Döntetlenről induló szerdai visszavágók

A labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének mindkét szerdai párharcában döntetlennel végződött az első felvonás, így a Bayern München-Sahtar Donyeck és a Chelsea - Paris Saint-Germain összecsapáson is a hazaiak vannak kedvezőbb helyzetben, igaz, nem egyformák a továbbjutási esélyeik.

foci_illusztracio_123rf.com

A Bayern favoritként látja vendégül ukrán riválisát, ráadásul úgy léphet pályára az Allianz Arénában, hogy a klub történetében két kivétellel minden olyan európai kupapárharcának visszavágóját megnyerte, amelynek első mérkőzésén döntetlent ért el idegenben. A 19 ilyen párharc közül csak a Liverpool elleni 1981-es BEK-elődöntő (1-1), illetve az AC Milan elleni 2007-es BL-negyeddöntő visszavágója (0-2) jelent kivételt.
Mircea Lucescu, a Sahtar román vezetőedzője az európai szövetség (UEFA) honlapjának elmondta, elégedett volt csapata teljesítményével az első, gól nélküli döntetlent hozó összecsapáson, a Bayern csak a Sahtar hibái után tudott kisebb lehetőségeket kialakítani.

"Tisztában vagyunk vele, hogy rendkívül nehéz visszavágó elé nézünk, hiszen egy olyan nagy klub, mint a Bayern, nem akar ilyen korán búcsúzni a sorozattól, ráadásul a döntőt Berlinben rendezik, ami további motivációt jelenthet neki" - tette hozzá Lucescu.

A müncheni gárda toronymagasan vezeti a Bundesligát, legutóbbi négy mérkőzésén 21-szer volt eredményes.
A másik szerdai párharcban a Chelsea a párizsi 1-1 után fogadja a Paris Saint-Germain együttesét a Stamford Bridge-en. A két csapat tavaly a negyeddöntőben találkozott egymással, akkor a francia gárda 3-1-re nyerte az első felvonást, Londonban azonban 2-0-ás vereséget szenvedett, így a Kékek jutottak tovább.
A Chelsea részéről veszélyes taktika lenne, ha megpróbálna ráülni az eredményre, ugyanis a PSG
legutóbbi 16 mérkőzése közül csupán egyen nem szerzett gólt, miközben 14 találkozó óta nem talált legyőzőre.

(forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com