Balázs Attila kiesett

Balázs Attila búcsúzott hétfőn az amerikai nyílt teniszbajnokság első fordulójában.A világranglistán 78. magyar jól kezdett a kazah Mihail Kukuskin ellen, az első szettben 4:1-re elhúzott, de a 90. helyen álló riválisa sorozatban öt gémet hozva fordított. A 31 éves Balázs a második szettben is brékelőnnyel vezetett 5:3-ra, de ezúttal sem tudta lezárni a játszmát, a rutinos Kukuskin pedig kétszettes előnyről már nem engedte ki a kezéből a mérkőzést, amely 2 óra 16 percig tartott.

    
Balázs első főtáblás meccsét vívta a US Openen, ahol előzőleg csak 2010-ben indult, akkor a selejtező első körében búcsúzott. Kukuskin 11. alkalommal főtáblás New Yorkban, és már négyszer bejutott a harmadik fordulóba. A tennis love and game oldal szerint a US Open a legkevésbé sikeres Grand Slam-torna a magyar férfi teniszezőknek: több mint 35 éve, Taróczy Balázs óta nem tudott magyar játékos mérkőzést nyerni a főtáblán.
    

A férfiaknál a másik magyar, Fucsovics Márton (66.) közép-európai idő szerint 22 óra körül kezdi meg szereplését Hugo Dellien ellen. A 97. helyen álló bolíviainak ez lesz az első hivatalos mérkőzése március óta, mivel a múlt héten a Cincinnatiből New Yorkba áthelyezett versenytől vissza kellett lépnie, ugyanis az egyik edzője pozitív koronavírus-tesztet produkált.


    Eredmény:
    1. forduló (a 64 közé jutásért):
    ---------------------------
Mihail Kukuskin (kazah)-Balázs Attila 6:4, 7:5, 6:4


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com