• 0 ℃ / 4 ℃

Berki Krisztián egy év után újra versenyzett és bajnok lett

A lólengés londoni olimpiai bajnoka, Berki Krisztián egy év után a tornászok szombati országos szerbajnokságán versenyzett ismét, és aranyérmet nyert.berki_krisztian_tornaA magyar szövetség tájékoztatása szerint rendkívül sokan voltak kíváncsiak az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Berki visszatérésére, aki telt ház előtt mutathatta be gyakorlatát a budapesti Tornacsarnokban.
"A végén ugyan hibázott, leesett a szerről, de így is a nevéhez méltó elegáns bemutatóval tért vissza" - áll a beszámolóban.

"Nagyon vártam ezt a viadalt, és bevallom őszintén, izgultam is. Kicsit ideges voltam, feszült csend lett a teremben, amint a lóhoz léptem. Általában ki tudom zárni a külső zajokat, de most még a zenei váltásokat is hallottam a nagy csönd miatt. Szerencsére, amikor elindult a gyakorlatom, ez megszűnt, és sikerült megnyugodnom" - nyilatkozta Berki Krisztián.

Hozzátette: jól halad a felkészüléssel, amit januárban kezdett el. "A műtött vállam mindent érez, minimális fájdalmaim vannak, de teljesen jól működik. Bár a végén rontottam, de sikerült nyernem, aminek nagyon örülök.

Hosszú távú terveim között szerepel, hogy indulok a tokiói olimpián, ehhez viszont az kell, hogy minél több versenyen részt tudjak venni. Még vissza kell rázódnom, de úgy érzem, jó úton haladok" - mondta Berki.

Lovon a korábbi Grand Prix-győztes Kállai Zoltán végzett a második helyen, aki vállműtéte miatt szintén régóta, másfél éve nem versenyzett. A nőknél a kétszeres olimpikon Böczögő Dorina második lett ugrásban, a riói ötkarikás játékokon indult Kovács Zsófia pedig győzött felemáskorláton.

Az országos szerbajnokság vasárnap 10.30-tól folytatódik.

Eredmények, országos szerbajnokság:
férfiak:
--------
talaj:
1 Vágner Levente (FTC Ybl Tervező) 14.250 pont
2. Fehér Márk (FTC Ybl Tervező) 14.150
3. Babos Ádám (FTC Ybl Tervező) 13.950

lólengés:
1. Berki Krisztián (UTE) 14.900
2. Kállai Zoltán (BHSE) 14.800
3. Vágner Levente (FTC YBL Tervező) 14.650

gyűrű:
1. Tálas Bence (Vasas SC) 14.600
2. Vágner Levente (FTC Ybl Tervező) 13.800
3. Babos Ádám (FTC Ybl Tervező) és Scweigert Dávid (FTC Ybl Tervező) 13.650

nők:
---
ugrás:
1. Dévai Boglárka (Delfin SI SE) 13.675
2. Böczögő Dorina (TC Békéscsaba) 13.525
3. Divéky Luca (KSI SE) 13.025

felemáskorlát:
1. Kovács Zsófia (Dunaferr SE) 13.400
2. Dévai Boglárka (Haladás SE) 11.100
3. Divéky Luca (KSI SE) 11.000

(Forrás: MTI)

Hozzászólások


Élő tv-sportközvetítések

Élő tv-sportközvetítések

A pénteki, szombati és vasárnapi élő sportközvetítések a hazai televíziókban:

Szabó Bence: példaképek az elhunyt olimpiai bajnokok

Szabó Bence: példaképek az elhunyt olimpiai bajnokok

Igazi példaképeknek nevezte az elhunyt ötkarikás bajnokokat Szabó Bence, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára a halottak napja alkalmából rendezett csütörtöki megemlékezésen. A MOB honlapján...

Rövidpályás gyorskorcsolya-vk

Rövidpályás gyorskorcsolya-vk

A rövidpályás gyorskorcsolyázók számára a péntektől vasárnapig tartó calgary-i világkupaversennyel megkezdődik az új idény érdemi része. Darázs István, a magyar szövetség (MOKSZ) gyorsasági szakágv...

A kolozsvári csoportban játszik a magyar válogatott

A kolozsvári csoportban játszik a magyar válogatott

A 2017-es férfi kosárlabda Európa-bajnokság kolozsvári csoportjában játszik a magyar válogatott - jelentette be csütörtökön a román (FRB) és a magyar szövetség (MKOSZ) közös kolozsvári sajtótájékoztat...

Kassai Viktornak a szakma értékítélete számít

Kassai Viktornak a szakma értékítélete számít

Kassai Viktor labdarúgó játékvezető szerint tevékenységük megítélése szubjektív mind a szurkolók, mind a média részéről, számukra a nemzeti, kontinentális és nemzetközi ellenőrző testületek, játékveze...

Élő tv-sportközvetítések

Élő tv-sportközvetítések

A csütörtöki és pénteki élő sportközvetítések a hazai televíziókban: november 3., csütörtök: ----------------------- M4 Sport 16.00: Úszás, rövidpályás ob 19.00: Jégkorong, EIHC-torna, Magyar...


Problémák a Szusza Ferenc Stadion felújításának kivitelezésében

Problémák a Szusza Ferenc Stadion felújításának kivitelezésében

Az Újpest FC szerdán arról számolt be honlapján, hogy az általa felkért szakértő számos kivitelezési hibát állapított meg a Szusza Ferenc Stadion felújításával kapcsolatban. A klub leszögezte, nem ...

Storck szépen zárna egy jó évet

Storck szépen zárna egy jó évet

Nem számít szép mérkőzésre, de szeretné kiszolgálni a szurkolókat jövő vasárnap az Andorra elleni világbajnoki selejtezőn Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A német s...

Élő tv-sportközvetítések

Élő tv-sportközvetítések

A keddi és szerdai élő sportközvetítések a hazai televíziókban: november 2., szerda: ------------------- M4 Sport 15.45: Úszás, rövidpályás ob 17.45: Kézilabda, férfi Eb-selejtező, Magyar...

Vereséggel zárt a juniorválogatott

Vereséggel zárt a juniorválogatott

A magyar junior röplabda-válogatott négy szettben kikapott a MAFC-BME együttesétől a férfi röplabda NB I keddi játéknapján. A jövő áprilisi, magyar-szlovák közös rendezésű U19-es Európa-bajnokságra...

http://ujhazak.com