Bőhm Csaba is döntős

Szép Balázs és Demeter Bence után Bőhm Csaba is döntőbe jutott az öttusázók kínai olimpiai kvalifikációs világbajnokságán, Csengcsouban.A szerdai férfi selejtezőből mind a négy magyar induló továbblépett, így ott lehetett a pénteki elődöntőben, melyben két 18-as csoportból az első kilenc-kilenc hellyel lehetett a szombati fináléba kerülni. A körvívást csütörtökön bonyolították le, ebben az olimpiai kvótás Bőhm Csaba 22 győzelemmel és 12 vereséggel remekelt, így a pénteki versenyt az első helyről kezdte meg a B csoportban. A bónuszvívásban nem szerzett pontot, a 200 méteres úszásban 2:00.19 perccel negyedik lett, így összetettben az első helyen állt a lövészetekkel megszakított 5x600 méteres futás előtt. Az idei világkupadöntő győztese végül ötödikként ért célba úgy, hogy megnyugtató helyzetében nem kellett különösebben kapkodnia, az összetett számban 10:52.99-cel a 13. időt érte el.
    

Bereczki Richárd viszont búcsúzott. Neki eleve nehezebb volt a helyzete, mivel a vívást egy nappal korábban 16 sikeres és 18 vesztett asszóval fejezte be, így a pénteki folytatásnál 10-12. volt. A központi páston két ellenfelét legyőzve négy pontot szerzett, a medencében hatodik lett 2:03.57-tel. A kombinált számban tizedikként startolt, de nem tudott javítani, sőt 11:21.04-es, 17. helyet érő eredménnyel a 17. pozícióba csúszott vissza.
    

A szombati fináléba a magyarok mellett a dél-koreaiak jutottak be három versenyzővel, így közöttük dől majd el a csapatverseny aranyérme. A nőknél pénteken mind a négy magyar - Gulyás Michelle, Guzi Blanka, Erdős Rita és Bauer Blanka - bejutott az ugyancsak szombati döntőbe. Egyben az is eldőlt, hogy a csapat arany- vagy ezüstérmes lesz, mivel a magyarokon és a dél-koreaiakon kívül egyik ország sincs ott a fináléban három fővel. A két, vb-címért harcoló csapatnak egyformán négy versenyzője jutott döntőbe, így majd az ottani szereplés alapján dől el, melyikük eredménye nem számít az összesítésbe. Szombaton a női döntő magyar idő szerint 4.05-kor, a férfiak fináléja pedig 10.35-kor kezdődik.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com