Csapatot vált, de a Forma-3-ban marad Tóth László

A cseh Charouz Racing System színeiben folytatja pályafutását a Forma-3-as versenysorozatban Tóth László, aki tavaly mutatkozott be a szériában.A 21 éves autóversenyző menedzsmentjének keddi tájékoztatása szerint az előző idény zárófutamainak helyszínén, Szocsiban a Charouz kereste meg a magyar pilótát a 2022-es idényre vonatkozó ajánlattal. "Örülök, hogy elkezdhetjük a közös munkát ezzel a csapattal. Az elmúlt héten már jártam a prágai központban, elkezdődött a szimulátoros felkészülés is. A csapattagok pozitívan fogadtak, a körülmények kiválóak, remélem, hogy sikeres lesz az idei esztendő a Charouzzal" - idézte a közlemény Tóth Lászlót.
    

A Forma-3-as mezőny az idén kilenc Forma-1-es nagydíjon futja az elitkategória betétfutamait, ezek között a július végi Magyar Nagydíj is szerepel. Az F3-ban minden helyszínen két versenyt rendeznek. "Boldogok vagyunk, hogy a csapatunkban köszönthetjük Lászlót, aki egy fiatal, ígéretes versenyző, értékes kilométerekkel a háta mögött a Forma-4-es és a Forma-3-as kategóriákból. Biztos vagyok abban, hogy az elmúlt években gyűjtött tapasztalataival segítségére lesz a csapatunk minden tagjának az idei szezon során" - nyilatkozta Antonín Charouz, az istálló tulajdonosa.
   

Tóth a 2019-es Motorsport Games elnevezésű autósport olimpián a magyar küldöttség legjobb eredményét érte el, miután a Forma-4-esek között negyedik, illetve hetedik lett. A 2020-as idényben a Formula Renault Európa-kupában versenyzett, tavaly pedig a Campos Racing színeiben mutatkozott be a Forma-3-ban, pontot nem szerzett.
    

Az idény a Forma-1-es világbajnoksággal együtt március 18-20-án Bahreinben kezdődik, majd sorrendben Imola, Barcelona, Silverstone és az osztrák Red Bull Ring következik a Hungaroring előtt. A magyarországi hétvége után Spába és Zandvoortba utazik a mezőny, az idény pedig szeptember 10-11-én Monzában zárul.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com