Cseh siker a V4 kerékpárverseny magyar szakaszán

A cseh Alois Kankovsky nyerte a III. Visegrád4 nemzetközi országúti kerékpárverseny harmadik, magyarországi szakaszát.Alois KankovskyA 2017-es győri nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) tesztversenyének számító V4 Magyar Nagydíjon 12 nemzet 117 versenyzője, 20 csapat - közte 12 profi - , valamint a magyar, a szlovák és a szerb nemzeti válogatott állt rajthoz.

A viadal mezőnye szombat délben startolt el Budapestről, a Westend City Center elől, ahol Altusz Kristóf, a Külgazdasági és Külügyminisztérium helyettes államtitkára köszöntötte a versenyzőket.
Az államtitkár sok energiát és kitartást kívánt a kerékpárosoknak, akiknek szükségük is volt erre, mert a Győrig tartó 124 kilométeres táv 70 százalékát zuhogó esőben kellett letekerniük.

A legjobb magyar a Veloki Team kerekese, Popovics Gergely lett, aki a 12. helyen ért célba. A múlt szombaton, cseh földön elrajtolt sportesemény célja a visegrádi négyek - Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia - immár 24 éves együttműködésének népszerűsítése, a közös visegrádi identitás erősítése.

A záró szakaszt vasárnap, Szlovákiában rendezik.

V4, 3. szakasz (Magyar Nagydíj), a legjobbak:

1. Alois Kankovsky (cseh, Whirlpool-Author) 2:42:34 óra
2. Przemyslaw Sobieraj (lengyel, Wibatech Fuji Zori) azonos idővel
3. Blazej Janiaczyk (lengyel, Kolss-BDC Team) a. i.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások


Autóra zuhant Ausztriában egy magyar

Autóra zuhant Ausztriában egy magyar

Síliftből esett ki a 29 éves nő

Miklós Edit keresztszalag-szakadást szenvedett

Miklós Edit keresztszalag-szakadást szenvedett

Miklós Editnek elszakadt a keresztszalagja a jobb térdében, miután vasárnap hatalmasat bukott a női alpesi sízők altenmarkt-zauchensee-i lesikló világkupafutamát megelőző hivatalos edzésen.

Új cselgáncsszabályok: négyperces férfi mérkőzések, eltörlik a jukót

Új cselgáncsszabályok: négyperces férfi mérkőzések, eltörlik a jukót

Januártól új szabályokat vezet be a Nemzetközi Cselgáncs Szövetség (IJF), melyek értelmében egyebek között a nőiekhez hasonlóan a férfi mérkőzések is négy percre rövidülnek.

Élő tv-sportközvetítések

Élő tv-sportközvetítések

A pénteki, szombati és vasárnapi élő sportközvetítések a hazai televíziókban:

Szabó Bence: példaképek az elhunyt olimpiai bajnokok

Szabó Bence: példaképek az elhunyt olimpiai bajnokok

Igazi példaképeknek nevezte az elhunyt ötkarikás bajnokokat Szabó Bence, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára a halottak napja alkalmából rendezett csütörtöki megemlékezésen. A MOB honlapján...

Rövidpályás gyorskorcsolya-vk

Rövidpályás gyorskorcsolya-vk

A rövidpályás gyorskorcsolyázók számára a péntektől vasárnapig tartó calgary-i világkupaversennyel megkezdődik az új idény érdemi része. Darázs István, a magyar szövetség (MOKSZ) gyorsasági szakágv...


A kolozsvári csoportban játszik a magyar válogatott

A kolozsvári csoportban játszik a magyar válogatott

A 2017-es férfi kosárlabda Európa-bajnokság kolozsvári csoportjában játszik a magyar válogatott - jelentette be csütörtökön a román (FRB) és a magyar szövetség (MKOSZ) közös kolozsvári sajtótájékoztat...

Kassai Viktornak a szakma értékítélete számít

Kassai Viktornak a szakma értékítélete számít

Kassai Viktor labdarúgó játékvezető szerint tevékenységük megítélése szubjektív mind a szurkolók, mind a média részéről, számukra a nemzeti, kontinentális és nemzetközi ellenőrző testületek, játékveze...

Élő tv-sportközvetítések

Élő tv-sportközvetítések

A csütörtöki és pénteki élő sportközvetítések a hazai televíziókban: november 3., csütörtök: ----------------------- M4 Sport 16.00: Úszás, rövidpályás ob 19.00: Jégkorong, EIHC-torna, Magyar...

Problémák a Szusza Ferenc Stadion felújításának kivitelezésében

Problémák a Szusza Ferenc Stadion felújításának kivitelezésében

Az Újpest FC szerdán arról számolt be honlapján, hogy az általa felkért szakértő számos kivitelezési hibát állapított meg a Szusza Ferenc Stadion felújításával kapcsolatban. A klub leszögezte, nem ...

http://ujhazak.com