Egy viszonylag új módszer segített Peterdi Imrén

Az orvosok szerint egy mindössze egy éve zöld jelzést kapott új eljárásnak köszönhető, hogy Peterdi Imre válogatott jégkorongozó teljesen felépülhet március 4-i stroke-ja (agyi érkatasztrófa) után.Peterdi Imre"Ez két csapatsport, sok párhuzam van a hoki és a stroke kezelése között" - mondta a pénteki sajtótájékoztatón Óváry Csaba, az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet (OKITI) orvosigazgatója, aki az új módszert a penicilin feltalálásának jelentőségéhez hasonlította. Elárulta, tavaly másik hetven beavatkozást végeztek hasonló eredménnyel, mint Peterdi esetében.

A katéteres vérrög-eltávolítást Szikora István osztályvezető főorvos ismertette, aki Peterdi esetében is végrehajtotta a műtétet. A beavatkozás lényege, hogy a combnál az érrendszerbe hatolva felvezetnek egy drótot a vérrög helyéhez és azon is átvezetik, majd mint egy "dugóhúzóval", kihúzzák a véralvadékot, amely elzárta az agy megfelelő vérellátását.

Szikora hozzátette, ezt a műtétet jelenleg öt helyen tudják elvégezni az országban, de mindenhol a nap 24 órájában.
"Ezt a módszert nem minden stroke esetében lehet alkalmazni. Csak olyannál, amelynél egy nagy ér elzáródását okozza a vérrög.

Kis ér elzáródása gyógyszeres kezeléssel történik" - mondta Szikora István, aki kifejtette, a legfontosabb, hogy hamar műtőasztalra kerüljön a beteg, mert ha kicsúsznak "a hatórás időablakból", akkor vizsgálatra van szükség, van-e még értelme a műtétnek.

Peterdi március 4-én 12.45-kor észlelte a tüneteket és 17.06-kor, azaz kevesebb mint négy és fél óra múlva már a műtőben volt. A beavatkozás félóráig tartott. Az orvosok kiemelték, kiváló csapatmunka eredménye a sikeres műtét, mert Peterdi felesége azonnal hívta a mentőt, a rohamkocsi hamar a helyszínre ért és nagyszerűen látta el a feladatát a dunaújvárosi sürgősségi osztály és az ügyeletes neurológus is.

Nagy Zoltán, az OKITI főigazgatója arra hívta fel a figyelmet, ha a stroke tüneteit - mozgásbénulás, beszédzavar, erős fejfájás, látászavar - észleli valaki, akkor azonnal hívjanak mentőt. A 185-szörös válogatott csatár szintén azt emelte ki, hogy szerencséjére felesége rögtön mentőt hívott, amikor észrevette, hogy fennakadt a szeme.

Arról is beszámolt, még szükség van néhány vizsgálatra, hogy kiderüljön, mi okozhatta az agyvérzést, de valószínűleg az is hozzájárult, hogy túlhajszolta magát.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com