Egygólos hátrányból kell fordítania a Ferencvárosnak

A Ferencváros múlt héten elvesztette a Konferencia-ligában 12 mérkőzésen át tartó veretlenségét, így csütörtökön a hazai visszavágón egygólos hátrányból kell kiharcolnia a továbbjutást a görög Olimpiakosz ellen a nyolcaddöntőbe jutásért.A pireuszi összecsapás többnyire egyenlő erők küzdelmét hozta, a csapatoknak kevés helyzete volt, de az utolsó harminc percben a rivális gólra váltotta enyhe mezőnyfölényét. A sorozatban ötször magyar bajnok zöld-fehérek legutóbb 2022 nyarán tudtak megfordítani egy párharcot a nemzetközi porondon, akkor ráadásul a 2-1-es hazai vereséget követően a Slovan Bratislava vendégeként sikerült 4-1-re nyerniük a második felvonáson.
    

Most viszont a teltházas Groupama Aréna közönsége segítheti ebben Dejan Stankovic vezetőedző tanítványait, akik pihenten várhatják a rendkívül fontos mérkőzést, mivel a Ferencváros elhalasztotta a Diósgyőr elleni bajnoki meccsét, így hétvégén nem lépett pályára. A tavaly az Európa-ligában nyolcaddöntős FTC-nek ezúttal támadóbb szellemben kell futballoznia, mint egy hete, ebben természetesen kulcsszerep hárul majd Varga Barnabásra, aki bár Pireuszban is fejelt egy gólt, de azt les miatt érvénytelenítették. A válogatott csatár felépülésének is köszönhetően remekül kezdte a 2024-es esztendőt a Ferencváros, ugyanis mindhárom mérkőzését megnyerte az OTP Bank Ligában, ráadásul igencsak gólerős játékkal. A tavaly még paksi játékosként gólkirály Varga a tíz találat felét vállalta magára idén.
    

Az Olimpiakosz is bizakodhat, mert sokat segíthet az együttesnek, hogy az új vezetőedző, José Luis Mendilibar immár nem három napot, hanem másfél hetet dolgozott együtt a futballistáival. A tavaly a Sevillával Európa-liga-győztes spanyol tréner második találkozóját is megnyerte új csapata élén, ugyanis a piros-fehérek a második félidőben három gólt szerezve - többek között a Ferencváros ellen is eredményes marokkói Ajub el-Kabi duplájával - 4-1-re legyőzték a PAOK Szalonikit, amely így elvesztette éllovas pozícióját. A görög bajnokságban ötpontos hátránnyal negyedik Olimpiakosz így bár nem lesz kipihent, de mindenképpen önbizalommal telve várja a párharc második felvonását.
   

A Ferencvárosnak ez a hatodik párharca görög ellenféllel szemben, az Olimpiakoszról kellemes emlékeket őrizhet, mert 1996-ban elbúcsúztatta az UEFA Kupa első fordulójában, miután 3-1-es hazai sikerét követően idegenben 2-2-es döntetlent ért el. Emellett 1965-ben a BEK-ben a Panathinaikoszt, hat évvel később pedig a második számú sorozatban a Panionioszt is kiejtette. Ami rossz előjel, hogy a legutóbbi két alkalommal az FTC alulmaradt görög riválisával szemben: 1997-ben az OFI Kréta és 1998-ban az AEK Athén búcsúztatta az UEFA Kupában. Az Olimpiakosz egyetlen magyar ellenfele a nemzetközi kupasorozatokban a Ferencváros volt.
    

A teltházas Groupama Arénában csütörtökön 21 órakor kezdődő találkozót élőben közvetíti az M4 Sport és a Kossuth Rádió. A nyolcaddöntő sorsolását pénteken 13 órától rendezik.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com