Férfi vízilabda ob I - Az Eger legyőzte az elődöntős nyitányon a Vasast

Az Eger nyert a Vasassal szemben a férfi vízilabda-bajnokság rájátszásában az első elődöntős párharc nyitómeccsén, így 1-0-ra vezet az egyik fél második győzelméig tartó küzdelemben.


Férfi vízilabda ob IA következő mérkőzést kedden játsszák a felek a fővárosban, a Komjádi uszodában.
Eredmény:
elődöntő, 1. mérkőzés:
ZF-Eger - TEVA-Vasas 13-10 (2-3, 5-2, 4-3, 2-2)
-----------------------------------------------
góldobók: Biros 4, Gór-Nagy 3, Seman, Varga Zs. 2-2, Bátori, Salamon 1-1, illetve Katonás, Steinmetz Á. 3-3, Öler 2, Brguljan, Csapó 1-1

A bajnoki alapszakaszban fővárosi riválisánál eggyel előrébb, a második helyen végzett Eger rosszul kezdett otthonában, a Bitskey-uszodában. A címvédő piros-kék alakulat előbb előnyt szerzett, majd már 3-1-re is vezetett, amikor az Eger elkezdte a felzárkózást, de egyenlítenie csak a második negyedben sikerült. Ekkor a háromszoros olimpiai bajnok Biros Péter emberelőnyből talált be, majd Bátori Bence, aki a hazaiak első akciógólját jegyezte, vezetéshez juttatta az Egert (4-3). A vendégek csapatkapitánya, Katonás Gergő egalizált, ám a meccsen először kéttalálatnyira elhúzott a hevesi együttes Varga Zsolt, majd a duplázó Biros jóvoltából (6-4). Szépített ugyan a Vasas, a nagyszünetre azonban maradt a kétgólos egri vezetés (7-5).
A harmadik negyedben őrizték a "megszokott differenciát" a csapatok, mert amikor betalált a Vasas, az Eger mindig válaszolt. Így jutottak el egészen 10-8-ig, amikor is büntetőből Biros háromgólosra duzzasztotta az előnyt, sőt a negyedik negyed elején tovább nőtt a különbség Varga hatalmas bombája révén (12-8). A hajrában még visszazárkózott ugyan az angyalföldi társaság 12-10-re, az ellenállhatatlanul játszó Biros negyedik góljával azonban véglegessé vált az egri siker (13-10).
A másik elődöntőben a Szeged és a Szolnok vasárnap kezdi meg a küzdelmeket.

Később:
5-8. helyért, 1. mérkőzés:
Groupama-Honvéd - BVSC-Zugló 19.30

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com