Garát Zsombor: Ez egy olyan kompetitív környezet, hogy bármelyik nap kirakhatnak

Garát Zsombor, az észak-amerikai ECHL-ben szereplő Worcester Railers jégkorongozója szerint senki sem lehet biztos a pozíciójában az NHL-es New York Islanders tartalékcsapatánál.A tengerentúli hokiliga harmadosztályában érdekelt együttes egy hónapja szerződtette a 26 éves magyar hátvédet, aki az M1 aktuális csatorna megkeresésére elárulta: egy percig sem lehet nyugodt a pozícióját illetően, éppen ezért kell még keményebben dolgoznia.
    

"Nagyon elégedett és hálás vagyok azért, hogy sikerült elérnem a célomat és aláírtam az ECHL-ben. Viszont már előzetesen is tisztában voltam vele: ez egy olyan kompetitív környezet, hogy bármelyik nap kirakhatnak, attól függetlenül, van-e szerződése az embernek" - mondta Garát. Hozzátette: teljesen újoncnak számít, mivel az Erste Ligát ott nem veszik figyelembe, a szlovák ligában pedig nincs elég meccse ahhoz, hogy "idős játékosnak minősítsék", elmondása szerint mégis vezető szerepet szánnak neki, és ha továbbra is úgy tud teljesíteni, ahogy eddig, akkor meg tud majd felelni az elvárásoknak.
    

Garát eddigi négy mérkőzésén két gólpasszt jegyzett, de szerinte 10-15 találkozóig nem érdemes a statisztikáról beszélgetni, mindenesetre szeretne 36 pont körüli teljesítményt produkálni az alapszakaszban, vagy akár ennél is többet. "Megvoltak a lehetőségeim és jó lett volna, ha már túl tudok lenni az első gólomon, de igyekszem ezt nem nyomásként kezelni, hanem egy építkezési folyamatként felfogni, mert idővel az is össze fog jönni" - fogalmazott. Kitért arra is, hogy ha nagyon optimistán gondolkodik, akkor pár hónap alatt eljuthat az AHL-be, de a realitás talaján maradva szeretne kiegyensúlyozottan játszani, hogy a szezon végén a Worcester Railersnek ne legyen oka "megszabadulni tőle".
    

Garát azt is megemlítette, bár előzetesen úgy gondolta, átlátja az amerikai rendszert az ismerősei információi alapján, de mióta megérkezett, rájött: még mindig sok elképzelése irrelevánsnak bizonyul a gyakorlatban. "Bízom benne, hogy idővel fel lehet jutni az AHL-be, ez már jó pár itt kint játszó magyarnak sikerült is, és azt gondolom, hogy ennek reálisnak kell lennie a közeljövőben. Az NHL meg egy nagyon nagy célja az egész magyar hokinak, így természetesen nekem is, reméljük sikerül ezt majd mihamarabb áttörni" - hangsúlyozta a Budapest JA korábbi játékosa.  
    

Az idei világbajnokságon a válogatottat erősítő Garát ezúttal nem kapott meghívót a Sárközy Tamás Emléktornára Don MacAdam újonnan kinevezett szövetségi kapitány keretébe, emiatt azonban nincs rossz érzése, mivel véleménye szerint a nemzeti együttesnek jót tesz, ha nagyobb a merítési lehetőség. "A szezonom nem áll le és valószínűleg ezzel tisztában voltak, mivel Don korábban érdekelt volt az ECHL-ben. Valószínűleg nem is tudnék elmenni novemberben, szóval semmilyen szempontból sem érzek sértettséget, és remélem elkezd majd összeérni a csapat, mert februárban fontos megmérettetés lesz" - utalt ezzel a február 8. és 11. között Székesfehérváron sorra kerülő téli olimpiai kvalifikációs tornára.
    

Garát megjegyezte, hogy az alapszakasz után - abban az esetben, ha beválogatják - csak akkor bízhat a világbajnoki szereplésben, ha csapata nem jut be az ECHL rájátszásába, de azért "nem szorít maguk ellen".


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com