Guzi Blanka számára vonzerő a lovaglás

Az újdonsült világbajnoki ezüstérmes, ezzel olimpiai résztvevő Guzi Blanka számára nagy vonzerőt jelent, hogy a párizsi játékok előtt még egyszer versenykörülmények között lovagolhat, ezért is indul a budapesti Európa-bajnokságon, a négy magyar olimpikon közül egyedüliként."Azt már régóta tudjuk, hogy az olimpia előtt Budapest rendezi az utolsó, lovaglásos Európa-bajnokságot, és számomra egyértelmű volt, hogy ha kijutok az olimpiára, akkor is elindulok a kontinensbajnokságon" - mondta az MTI-nek a 25 éves versenyző. Hozzátette, hogy a jóval megterhelőbb, selejtezőből, elődöntőből és döntőből álló egyéni indulást nem vállalta, de a váltóverseny jól illeszkedik a felkészülésébe, kiadós edzésnek tekinti a nyitó napi, hétfői szereplést.
    

Elárulta, hogy emlékeiben elevenen él a legutóbbi olimpia előtti kontinensbajnokság, amelyen szintén váltóbeli szereplést vállalt a Tokióra készülő, majd ott bronzérmes Kovács Sarolta. "A 2021-es oroszországi Európa-bajnokságon Sacinak én voltam a párja a váltóban, és nagyon szimpatikus volt, hogy elindult a versenyen. Bár nem nyertünk érmet, szép emlékként őrzöm azt a váltóversenyt, majd az azt követő egyénit is, ahol második lettem" - elevenítette fel Guzi, aki kiemelte, hogy az indulása melletti döntő érv a lovaglás volt. Véleménye szerint ugyanis a lovaglást versenyen lehet a legjobban "edzeni", mivel a versenyhangulatot tréningen nem lehet "előállítani".
   

"Bár az idei fő verseny az olimpia, annak rendelek alá mindent, bevallom, az is vonzerőt jelentett, hogy ott lehetek az utolsó lovaglásos Európa-bajnokságon, ráadásul hazai közönség előtt" - mondta a DVTK versenyzője, aki szívesen kilátogatna szurkolóként is az eseményre, de nem tudja, belefér-e az idejébe, ugyanis a vívóválogatotthoz is elutazik majd a tatai edzőtáborban, hogy a profi vívók segítségével erősítse vívótudását.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com